Teljesen összeomlott a börtönben az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja

• 2023. augusztus 28., hétfő •
Nemcsak megverte és megszurkálta, hanem egy kalapáccsal is súlyos sérüléseket okozott barátnőjének az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja. Ügyvédje szerint a férfi nagyon sajnálja, amit tett, de egyelőre nem kért bocsánatot az áldozat családjától. A kihallgatásokon azt próbálják felvázolni a nyomozók, mi történt közvetlenül az emberölés előtt, de a férfi volt barátnőit is beidézik.
Teljesen összeomlott a börtönben az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja

„Felfogom, hogy mit tettem, de megmagyarázni nem tudom” – ezt mondta az ügyvédjének T. Róbert, aki a gyanú szerint még júliusban megölte a barátnőjét, M. Petrát a lány angyalföldi lakásában. A férfi a gyilkosság után napokig Óbudán bujkált, a 2016 óta üresen álló, volt háromcsillagos Hotel Római épületében. A rendőrség információi szerint még öngyilkos is akart lenni - írja az Index.

Somos Zoltán, a férfi védője szerint már a nyomozás elején megvitatta védencével a bocsánatkérés lehetőségét, amit rajta keresztül már akkor megtehetett volna. Erre azonban azért nem került sor, mert úgy ítélték meg, hogy „egy ilyen kijelentés ebben a helyzetben egyszerűen súlytalan lenne”.

T. Róbertet nemrég a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, ahol kiemelt veszélyességi fokozatba sorolták. A Blikk szerint erre azért volt szükség, mert a férfi tettét a rabok többsége mélyen elítéli, így tartani lehet az esetleges retorziótól. Mint írták, a 35 éves férfi teljesen összeomlott a börtönben.

A védencem többször elmondta nekem, hogy nagyon sajnálja a bűntett elkövetését, amiként természetesen a lány családját is. Ám, ahogy fogalmazott, visszacsinálni vagy meg nem történtté tenni már nem tudja

– tette hozzá az ügyvéd a lapnak.

Somos Zoltán azt is elárulta, hogy a kihallgatásokon azokat a kérdésköröket járják körbe, hogy pontosan mi vezetett ehhez a tragédiához, illetve az is kiderült, hogy a férfi korábbi barátnőit is beidézik.

„A nyomozók próbálják felvázolni, egyáltalán miképpen zajlott a bűncselekmény, mi történt közvetlen az emberölést megelőző néhány órában, percben. Ahogy azt is tisztázni akarják, miként viselkedett védencem az előző partnerkapcsolataiban” – tette hozzá.

Mint megírtuk, sajtóhírek szerint a férfi azért végzett a lánnyal, mert leszólta a férfiasságát és szakítani akart vele, sőt nemcsak kést, hanem még kalapácsot is bevetett párja ellen. Somos Zoltán ezt nem kívánta kommentálni, de a lap szerint ennek kivizsgálásával, az ügy akár „különös kegyetlenség” minősítést is kaphat, mivel a férfi rendkívül súlyos sérüléseket okozott az eszközzel az áldozat fején.

Forrás: index.hu
Fotó: Bors 

közösség

további frisss

lap tetejére