Szeptembertől ennyivel drágul a lottó

• 2023. augusztus 02., szerda •
A játékok alapdíjának változásával párhuzamosan a nyereményösszeg is nőni fog.
Szeptembertől ennyivel drágul a lottó

Szeptembertől az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó alapjáték ára és a Joker alapdíja egységesen 50 forinttal emelkedik – közölte a Szerencsejáték Zrt. az MTI-vel.

A közlemény szerint az említett számsorsjátékok alapdíjának változásával párhuzamosan a nyereményösszeg is nőni fog. Az Ötöslottó esetében például átlagosan 17 százalékkal nőnek a nyeremények, míg a fix nyeremények összege a Jokernél csaknem ötödével emelkedik. Ezzel a változással minden játéknál gyorsabban nő majd a halmozódó összeg is, és a korábbinál nagyobb főnyeremények várhatóak.

A játékok fogadási idejéhez igazítottan az első alapdíjváltozás a Skandináv lottót érinti, amelyből augusztus 30-án 21.30-tól már kizárólag az új, 400 forintra módosult alapdíj megfizetésével lehet szelvényt feladni. A változások az Ötöslottóra és Jokerre szeptember 2-án 20.30-tól, a Hatoslottóra pedig szeptember 3-án 17.00 órától vonatkoznak.

Az első módosított alapdíjjal az augusztusban feladott 5 hetes játékoknál találkozhatnak a fogadók.  

A Kenó, Puttó és Luxor játékok alapdíját a mostani módosítás nem érinti, de áremelés ezeknél is várható – olvasható a Szerencsejáték Zrt. közleményében.

A kép illusztráció. (Fotó: MTI/archív)
Forrás: vaol.hu

közösség

további frisss

lap tetejére