Szakértő: Az okostelefon tönkreteszi a házasságokat

mandiner.hu • 2023. augusztus 10., csütörtök •
„Az okostelefonok több felfordulást okoztak, mint bármi más, amit pályafutásom során láttam” – mondta egy kanadai párterapeuta.
Szakértő: Az okostelefon tönkreteszi a házasságokat

Egy új tanulmány megerősítette azt a korábbi feltételezést, amely szerint azok a házastársak, akik éjjel-nappal használják a telefonjukat, nagyobb valószínűséggel érzik elégedetlennek a házasságukat - írja a mandiner.hu. Minél többet görgetnek, annál kevesebb idejük marad egymásra – tájékoztatott a CNE. A témával kapcsolatban megszólalt Andrew Sofin is, aki szerint a legnagyobb változás, amit a kapcsolatokban lát, az az okostelefon.

Több felfordulást okoztak, mint bármi más, amit pályafutásom során láttam”

– fogalmazott Sofin.

Az amerikai kutatások megerősítették a szakember megfigyeléseit, kiderült ugyanis, hogy azok a párok, akik túl sok időt töltenek a telefonjukon, jobban aggódnak a válás miatt, mint azok, akik kevesebb időt töltenek a képernyőn. Azon házaspároknál, ahol az egyik fél szerint a másik túl sokat használja a telefonját,

mindössze 60 százalékuk mondja azt, hogy boldog a házasságában.

Azok körében, akik számára ez nem jelent problémát, ugyanez az arány már 81 százalék.

A nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/EPA Hayoung Jeon

közösség

további frisss

lap tetejére