„Olyan volt, mint a hollywoodi filmekben” – megszólalt a sofőr, aki belehajtott a patakba Óbudán

index.hu • 2023. december 18., hétfő •
Vasárnap reggel egy sofőr patakba hajtott Óbudán, a kocsit később a tűzoltóknak kellett kiemelniük. Az autós elmondta, hogyan történt az eset.
„Olyan volt, mint a hollywoodi filmekben” – megszólalt a sofőr, aki belehajtott a patakba Óbudán

A balesetről és arról, hogy az autót kiemelték, egy videót is közzétett az országos katasztrófavédelem - írja cikkében az index.hu.

Az autóját megúsztató sofőr az RTL Híradónak nyilatkozott.

Tényleg olyan, mint a hollywoodi filmekben. Pánik van, bezártság van, csorog be a víz, nincs idő

– mondta arról, hogy mit élt át az után, hogy a patakba hajtott. 

Hozzátette, tudja, hogy szerencsés, mert sérülések nélkül megúszta a balesetet, sőt még a holmiját is ki tudta menteni a járműből. „Itt volt egy gázcső, egy reklámtábla, illetve a patak alján egy elég komoly betonpadka. Csodával határos módon igazából egyiket sem kaptam el, és a víz fogta meg az autót.

Szintén szerencsém volt, mert ha kevesebb víz van a patakban, akkor is megsérül [az autó], ha több, akkor még nehezebb kijutni”

– fogalmazott.

Mint mondta, a járműből végül a vezetői üléstől hátramászva, a hátsó ajtót kinyitva jutott ki, és közben a szemtanúk már telefonáltak, így nem sokkal később jöttek is a tűzoltók. Az RTL riportjából az is kiderült, hogy a sofőr helyszíni bírságot kapott a történtek miatt.

közösség

további frisss

lap tetejére