Nagy a boldogság Szabó Ádámnál: egy éve találta meg szíve választottját, most pedig megesküdtek Isten színe előtt is.

• 2023. október 05., csütörtök •
Szeptember 23-a nagy nap a fiatalok életében, hiszen ekkor fogadott örök hűséget Szabó Ádám és kedvese, Jennifer. Sokáig azonban komolyan aggódtak amiatt, hogy egyáltalán megülhetik-e a nagy napot, vagy elmossa-e azt az eső, ám az izgalom az utolsó előtti pillanatokban alábbhagyhatott, és elvonultak a felhők.
Nagy a boldogság Szabó Ádámnál: egy éve találta meg szíve választottját, most pedig megesküdtek Isten színe előtt is.

– Előző nap néztük az időjárás-előrejelzést, amely 80%-os valószínűséggel írt záport. Olyan szerencsések voltunk, hogy mire a helyszínre értünk, elállt az eső, és hét ágra sütött a nap. A templomi szertartáshoz hasonlót még nem éreztem soha. Amikor az oltár előtt álltunk, olyan érzésünk volt, mintha újjászülettünk volna, és ezt mindenféle túlzás nélkül mondom – kezdte Ádám a hot! magazinnak.

Szabó Ádám csaknem összeesett a bevonulás alatt

Nehezen tudtak uralkodni az érzéseiken, hamar eltörött a mécses mindkettejüknél. A bevonulás alatt orgonajáték szólt, a Rómeó és Júlia egyik betétdala, és már akkor utat engedtek a könnyeiknek a szerelmesek.

– Édesanyámmal vonultam be, és ahogy megszólalt az a csodálatos hangszer, azt éreztem, hogy össze fogok esni, vagy felkerülök a mennybe. 

Úgy tűnt, mintha hozzám szólna valaki fentről és erősítené bennem, hogy ez a mi napunk

 – mondta a férj elérzékenyülve.

Valódi álomként élték meg a perceket, órákat, hiszen minden úgy alakult, ahogy szerették volna.

– A szertartás felülmúlta az összes elképzelésünket. A templomi esküt követően az anyakönyvvezető adott minket egybe, aki szintén elképesztően kedves volt, és még az egy óra várakozási idő sem kottyant meg a násznépnek. Ezután mentünk át a buli­helyszínre, amit előtte nem is láttunk ilyen szépen feldíszítve. Törökbálinton voltunk, az Anna Tanyában. Az olaszos menü mellett rusztikus, olaszos volt a helyszín is, ami illett az esküvő mediterrán hangulatához, emiatt gondoltuk, hogy jó ötlet Olaszországba utazni nászútra. Olyan, mintha még ma is tartana az esküvő! – mesélte boldogan Jennifer pár nappal a lagzi után.

„Amióta életmódot váltottam, jobban szeretem magam és a feleségemet is”

A lakodalmon a nyitótánc is kicsit más volt, mint a megszokott, egy kicsi csavart beletettek, hűen önmagukhoz.

– Volt egy nyitótáncunk Jennivel: saját koreográfiát találtunk ki, egy szép keringővel kezdtük, és egy igazi bulisláger egyvelegbe mentünk át. Utána mikrofont ragadtunk, hiszen a ma megjelenő „Egyet kérek” című dalunkat adtuk elő a násznépnek, ami nagyon meghatóra sikeredett, főleg, hogy egy picit ránk is szakadt az ég. Jenni egyáltalán, én pedig három hónapja nem iszom alkoholt. Amióta életmódot váltottam, jobban szeretem magam és a feleségemet is. Ráadásul a saját bulinkon én voltam a vőfély is, ami a vendégeknek különösen tetszett. Többféle játékkal is készültünk, amiken még a feleségem 87 éves nagymamája is részt vett – tette hozzá Ádám.

Biztosan sokáig emlegetni fogják azt a szeptemberi dátumot, amikor egybekeltek, hiszen akarva-akaratlanul azóta folyamatosan ezzel a számmal találkoznak minden lehetséges formában.

– Megálltunk egy ház előtt Olaszországban, amiről kiderült, hogy 23-as a házszáma. A repülőn nem kaptunk egymás mellé helyet, de nagyon kedvesek voltak az ott dolgozók, és teljesen véletlenül, a 23-as sorban mégis találtak nekünk. 

Az esküvő óta csak különleges dolgok történnek velünk, és ez nem lehet véletlen!

 – vallotta Ádám.

„Külön emberekként érkeztünk és egyként távoztunk”

Ha már lúd, legyen kövér – tartja a mondás, ennek alapján pedig nem egy, hanem három menyasszonyi ruhát is viselt Jennifer!

– A YesEvent esküvői ruhaszalon jóvoltából kaptam több ruhát, az Operában pedig lefotóztak minket, így Ádám látott még a gyűrű felhúzása előtt. Arra viszont nagyon odafigyelt, hogy ne nézzen oda a bevonuláskor – ecsetelte az ifjú ara, akitől férje vette át a szót.

– Amikor odalépett mellém az oltárnál, azonnal elfogott a sírás a boldogságtól. Éreztük a jóisten jelenlétét, azt pedig hittől függetlenül mondom, hogy itt most valami más történt. Olyan hatással volt ránk az Úr jelenléte, hogy földbe gyökerezett a lábam. Külön emberekként érkeztünk és egyként távoztunk. 

Isten színe előtt váltunk egy emberré, fel is vette a nevemet, így lett Szabó Jennifer.

Mindkét család nagyon örült annak, hogy gyermekük fejét bekötötték, hiszen egybekelésüket már a tavalyi évben megjósolták.

– Édesapám befogadta szívem választottját, ami megható számomra. Szép, hogy egyek vagyunk és összetartozunk. Érdekes, hogy tavaly az öcsém vette feleségül a párját, és az ő esküvőjükön Jenni kapta el a csokrot, akkor még viccelődtünk is a mi szertartásunk gondolatával, most pedig valósággá vált – mondta Ádám.

Életük legújabb mérföldköve után rövidesen akár a gólya is bekopogtathat hozzájuk, amit már nagyon várnak.

– A következő projekt a gyerekvállalás, ami jövőre esedékes. Ráadásul a család is nagyon szeretne már unokázni. Egyelőre meg kell várnunk Jennifer novemberi arcüregciszta-műtétjét. Ha azon túl vagyunk, és mindenki egészséges, akkor vágunk bele a projektbe – mesélte büszkén Ádám.

Terülj, terülj asztalkám

A hatvanfős vendégsereg bőven válogathatott az ételekből. Előételként húslevest szolgáltak fel, majd magyaros szűzérme, konfitált kacsacomb, cordon bleu, zöldfűszeres jércemell, rántott sajt és különböző saláták voltak terítéken. 

Az olaszos ízvilág főként a desszertekre volt jellemző: a tiramisutól kezdve a mascar­ponés joghurthabon át a panna cottáig tartott a menüsor, a többi étel pedig inkább a magyar konyhát idézte. A mulatság hajnali kettőig tartott, az ifjú párnak azonban hamar nyugovóra kellett térnie, hiszen reggel tíz órakor indult a gépük Olaszországba.

Forrás: borsonline.hu
Fotó: hot! magazin

közösség

további frisss

lap tetejére