Mit hoz a jövő Magyarországon? Az IMF elmondja

• 2023. október 11., szerda •
Legfrissebb negyedéves előrejelzésében az IMF fenntartja a legutóbbi, júliusi prognózisában várt 3 százalékos idei világgazdasági növekedést, jövőre ugyanakkor lassuló, 2,9 százalékos bővülés várhat a globális GDP-re. A valutaalap szerint egyelőre recesszióban marad Magyarország, a 0,3 százalékos idei visszaesést jövőre viszont 3,1 százalékos felpattanás követheti.
Mit hoz a jövő Magyarországon? Az IMF elmondja

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett friss előrejelzésében a júliusi prognózisához hasonló idei globális gazdasági növekedéssel számol, de a jövő évre vonatkozó várakozását enyhén visszafogta. Vagyis az IMF a globális GDP 3 százalékos növekedését jelzi 2023-ra a World Economic Outlook (WEO) világgazdasági prognózisában, amit jövőre minimálisan lassuló, 2,9 százalékos bővülés követ majd. Ez utóbbi 0,1 százalékpontos mérséklődést vetít előre a három hónappal korábbi kitekintéshez képest. Viszonyításképp: a globális GDP tavaly 3,5 százalékkal nőtt - írja az Index.

Helyünk a világban

A fejlett gazdaságokban a tavalyi 2,6 százalékos növekedés után az idén 1,5 százalékos, jövőre 1,4 százalékos bővülést vár a washingtoni székhelyű pénzügyi szervezet, az idei és a jövő évre vonatkozó előrejelzésén nem változtatott júliushoz képest. Az Egyesült Államokban a tavalyi 2,1 százalék után az idén is 2,1 százalékkal nőhet a GDP, ez 0,3 százalékpontos várt növekmény a júliusban jelzetthez képest. 2024-ben 1,5 százalékos növekedés várható, ami 0,5 százalékponttal múlja felül a júliusban becsültet.

AZ EURÓÖVEZETBEN A TAVALYI 3,3 SZÁZALÉK UTÁN IDÉN 0,7 SZÁZALÉK LEHET A GDP-NÖVEKEDÉS, 0,2 SZÁZALÉKPONTTAL KISEBB A JÚLIUSBAN BECSÜLTNÉL, AMIT 2024-BEN 1,2 SZÁZALÉKOS NÖVEKEDÉS KÖVETHET,

0,3 százalékponttal alacsonyabb a júliusban jelzettnél. A tavalyi 1,8 százalékos németországi GDP-növekedést idén 0,5 százalék csökkenés követheti, 0,2 százalékponttal nagyobb a júliusban becsültnél. Az IMF szerint a német GDP jövőre 0,9 százalékkal nő, míg a júliusi előrejelzés jelentősebb, 1,3 százalékos növekedést valószínűsített 2024-re.

Ez vár Magyarországra

A jelentés szerint Magyarország GDP-je 0,3 százalékkal csökken az idén és 3,1 százalékkal nő jövőre a tavalyi 4,6 százalékos bővülés után. Az infláció a tavalyi 14,5 után idén várhatóan 17,7, jövőre pedig 6,6 százalék lesz. A munkanélküliségi ráta a tavalyi 3,6 százalékról az idén 3,9 százalékra emelkedhet, majd jövőre 3,8 százalékra csökkenhet.

A világkereskedelmi forgalom az IMF prognózisa szerint idén 0,9 százalékkal nő, 1,1 százalékponttal kisebb mértékben a júliusban becsültnél. A jövő évre vonatkozó növekedési adatot 0,2 százalékponttal, 3,5 százalékra gyengítették. Tavaly 5,1 százalékkal bővült a világkereskedelmi forgalom.

Merre megy az olajár?

A valutaalap várakozásai szerint az olajár az idén júliusban vártnál 4,2 százalékponttal nagyobb mértékben, 16,5 százalékkal csökken, jövőre pedig a júliusban becsülthöz viszonyítva 5,5 százalékponttal jelentősebben, 0,7 százalékkal csökken. A Brent, a Dubai Fateh és a WTI olajtípusok árának a számtani átlaga 2022-ben 96,36 dollár volt, az idén 80,49 dollár, jövőre pedig 79,92 dollár lehet.

IDEI INFLÁCIÓS ELŐREJELZÉSÉT A FEJLETT RÉGIÓKBAN A JÚLIUSI 4,7 SZÁZALÉKRÓL 4,6 SZÁZALÉKRA, A JÖVŐ ÉVIT PEDIG 2,8 SZÁZALÉKRÓL 3 SZÁZALÉKRA VÁLTOZTATTA AZ IMF, MIUTÁN TAVALY 7,3 SZÁZALÉK VOLT.

A fejlődő régiókban a tavalyi 9,8 százalék után az idén – a júliusi becsléshez képest – 0,2 százalékponttal magasabb, 8,5 százalékos, jövőre 1 százalékponttal magasabb, 7,8 százalékos infláció várható.

A globális infláció a tavalyi 8,7 százalék után idén 6,9 százalék, jövőre 5,8 százalék lesz, a júliusi becsléshez képest az ideit 0,1 százalékponttal, a jövő évit 0,6 százalékponttal felfelé módosították.

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére