Mindenszentek és Halottak napja – sokan összetévesztik, pedig két különböző keresztény ünnepről van szó

• 2023. november 01., szerda •
Megdicsőült lelkek, tisztítótűzben lévő hívek, nyolc boldogság, szenvedő- és küzdő egyház – melyik fogalom melyik naphoz tartozik?
Mindenszentek és Halottak napja – sokan összetévesztik, pedig két különböző keresztény ünnepről van szó

Mindenszentek és Halottak napja – két egymást követő ünnep, amit gyakran tévesztenek vagy épp vonnak össze az emberek, pedig jelentős különbség van a két jeles nap között. 

Megdicsőült lelkek, tisztítótűzben lévő hívek, nyolc boldogság, szenvedő- és küzdő egyház – melyik fogalom melyik naphoz tartozik? A Mandiner írásából kiderül!

Mindenszentek ünnepe (november 1.)

Mindszentek a megdicsőült egyház ünnepe. November 1-jén közös napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg.

Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel. 

Keleten már 380-ban megemlékeztek minden vértanúról. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki – miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont – 609. május 13-án Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére szentelte fel. 

III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette az ünnepelendők körét: a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep november 1-jére.

„Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat” – hangzik fel az ünnepi mise könyörgése mindenszentekkor. E szavakkal a már mennybe jutott, üdvözült hívek közösségének, a diadalmas egyháznak a közbenjárását kéri a földön élő lelkeket egybefogó, küzdő egyház.

A mai napon az Evangélium a nyolc boldogság titkát tárja elénk. 

  1. Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. 
  2. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. 
  3. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. 
  4. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. 
  5. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. 
  6. Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent. 
  7. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. 
  8. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.

Legyünk figyelemmel Jézus szavára, merítsünk erőt belőle, hogy saját életünkben is követni tudjuk tanítását. Kérjük a szentek segítségét, hogy azon az úton tudjunk járni, amelyet Jézus mutatott meg nekünk.

Halottak napja (november 2.)

A Halottak napja – amely szintén egy keresztény ünnep – nem tévesztendő össze a Mindenszentek ünnepével.

Ezen a napon emlékezünk meg

az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért.

 A katolikusok november 2-án tartják, egyháztanilag a „szenvedő egyház” (ecclesia patiens) ünnepe, a mindenszentek november 1-i főünnepét követő ünnepnap, amikor a „küzdő egyház” (ecclesia militans) a „szenvedő egyházról” emlékezik meg. Ezen a napon sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére, és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját. Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából – általános, felekezetektől független – az elhunytakról való megemlékezés napjává.

Az egyházban először 998-ban ünnepelték önálló ünnepként a Halottak napját. Szent Odiló clunyi bencés apát kezdeményezése volt, hogy a mindenszentek napja után, amely az üdvözült lelkekre emlékezik, emlékezzenek meg valamennyi elhunyt hívőről is.

Az ünnep a 11. században terjedt el széles körben, s a 14. században vált hivatalossá. 

A halottak napján mondott imádság a Halottak olvasója, amely öt tizedből áll, Jézus öt sebének emlékezetére. Az elhunyt szeretteinkről való megemlékezés, az értük való közbenjárás a purgatórium (tisztítótűz) -beli szenvedéseik enyhítésére katolikus hittételen alapul. Vigasztalást nyújt a hátramaradottaknak, hogy így tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével. A halottak napi gyászmisék az örök életről és a feltámadásról szólnak.

Nyitókép: Wikipédia
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére