Mindenki egy csapásra fiatalabb lett Dél-Koreában

• 2023. június 28., szerda •
Egyévesen születni? Ősi, hagyományos életkorszámítási módszerekről tér át most Dél-Korea a nemzetközi, születésnap-alapú számolásra.
Mindenki egy csapásra fiatalabb lett Dél-Koreában

Egy vagy akár két évvel is fiatalabbá váltak hivatalosan a dél-koreaiak egy szerdán életbe lépő új törvény szerint – írja a Mandiner.

Dél-Koreában ugyanis az eddigi, saját nemzeti hagyományokon alapuló életkorszámítás volt érvényben,

ami szerint egy gyermek a születése napján máris egyéves,

illetve egy másik hagyomány szerint minden év január 1-je kell, hogy legyen a hivatalos születésnap.

Ez azt jelenti, hogy egy 2003. június 29-én született dél-koreai személy ezen a napon a nemzetközi számolás szerint még 19 éves, de a sajátos koreai számolás szerint lehet akár 20, sőt, 21 éves is.

Vagy: egy december 31-én született baba már aznap egyévesnek számít, másnap, január 1-jén pedig rögtön kétévesnek mondható a dél-koreai hagyományok alapján.

Jun Szogjol dél-koreai elnök most arról beszélt: a hagyományos koreai életkorszámítás fölösleges társadalmi és gazdasági költségekkel jár, mert például nehezen lehet összehozni a bürokratikus adatrögzítő rendszerekkel.

A szerdán életbe lépő döntéssel tehát

minden koreai hivatalosan egy vagy akár két évvel fiatalabb lesz

az eddigi „hagyományos” életkorához képest.

Mint a BBC megjegyzi, ezt a hagyományos életkorszámítást Japán 1950-ben hagyta el, míg Észak-Korea a nyolcvanas években tért át a nemzetközi, születésnap-alapú számolásra.

A szabályváltoztatás ugyanakkor nem fogja megoldani Dél-Korea akut társadalmi problémáit. A technológiailag szuperfejlett, jólétben élő ázsiai országban a nők termékenységi arányszáma mindössze 0,78 gyermek/nő volt 2022-ben, ami messze a legrosszabb adat a világon, és a népesség fenntartásához 2,1-nek kellene lennie. Dél-Korea mostani 51 milliós népessége 28 millióra zuhanhat a 21. század végére. És eközben a fejlett világon belül Dél-Koreában a legmagasabb az öngyilkosságok rátája is.

 

Nyitókép: szöuli hölgyek (fotó: Ed JONES / AFP)
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére