Mészöly szerint

Szita Róbert • 2016. április 09., szombat •
Immár a huszonkilencedik meccsét játssza a labdarúgó NB I-ben a Haladás. A szerdai Vasas elleni győztes meccs után újra ,,hazai" pályán szerepelnek a zöld-fehérek, akik ezúttal a kieséstől fenyegetett Békéscsabát fogadják.
Mészöly szerint

Nagyon fontos meccset nyertünk meg a Vasas ellen, ez pedig nagyon jól jön majd a végelszámolásnál számunkra. A Vasas elleni tartozásunkat leróttuk, pedig nem kezdtünk jól, a csapat motivációjával mégsem volt baj. Görcsösek voltunk, a támadásokat lassan szövögettünk, a befejezésbe mindig hiba csúszott. Aztán a második játékrészben a személycsere, a szerkezeti változtatás más arculatot hozott, megindult a csapat és az őszi góllövőink újra betaláltak. Az egész csapat egységes volt, megérdemelten nyertünk – nyilatkozta honlapunknak Mészöly Géza. 

A vezetőedző hozzátette: a Békéscsaba ellen is van tartozásunk, ugyanakkor tudjuk, hogy ez a meccs lesz az egyik utolsó szalmaszál a csabaiaknak. Tisztában vagyunk vele, hogy nyerni akarnak a bennmaradás érdekében, ezért pedig mindent elkövetnek majd, hogy elvigyék a 3 bajnoki pontot. Nekünk nagyon észnél kell lenni és jó teljesítménnyel akarunk előrukkolni a közönségünk és magunk számára is. Azt érzem a játékosaimon, hogy mindenki felvértezve várja az utolsó fordulókat, igyekszik mindenki jó hajrát produkálni, szeretnénk az őszi sikereket, a kiváló bajnoki rajtot átmenteni az utolsó meccsekre is. Örömmel akarunk emlékezni a szezonra.

A Haladás várhatóan a Király – Angyal, S. Wils, Jánvári, P. Bosnjak – T. Wils, Iszlai, Németh M. – Gaál, Williams, Halmosi összeállításban kezdi majd a meccset. Tartson velünk és a  frisss.hu-n kövesse az eredmény állását.      

 

közösség

további frisss

lap tetejére