Mészöly mondta

SzR • 2015. szeptember 27., vasárnap •
A szombat esti meccs után nem volt felhőtlen az öröm a Hali öltözőjében, de ez nem is csoda, hiszen a 87. percben még vezettek Halmosiék, de aztán Kenesei tizenegyesből kiegyenlített.
Mészöly mondta

A szombat esti meccs után sajtótájékoztatón értékelt a két mester. 

Mészöly Géza: Azt gondolom, hogy jó meccset játszottunk, büszke vagyok a fiúkra, annak ellenére, hogy az utolsó percekben kiengedtünk a kezünkből 2 pontot. A jelenlegi helyzetünkben ezt tudjuk, ezt is játszottuk, végig kontrolláltuk a mecset, de egy kihagyásunk elég volt ahhoz, hogy a Vasas pontot szerezzen. Nagyon sokat tettünk azért, hogy győzzünk, de ma ez nem sikerült. 

Újságírói kérdésre válaszul a hazai vezetőedző elmondta, hogy Nagyon sajnálom S. Wilst, mert nem tudta visszahúzni a lábát a meghatározó pillanatban, bosszantó volt ez a hiba, de azért szép sport a foci, mert bármikor változhat az eredmény.    

Simon Antal: nagyon veszélyes volt a baloldalon a Haladás, Halmosira és Bosnjakra nagyon oda kellett figyelnünk. A második félidő elején jól jött ki a Haladás, a vezető góljuk előtt hibáztunk, hiába védett a kapusunk, Gaál közelről betalált. Aztán a cserék helyre tették a játékunkat, most végre nem veszítettük, hanem döntetlenre mentettük a végjátékban a meccset.     

Újságírói kérdésre válaszul elhangzott, hogy a jó erőállapotban lévő Vasasnak sikerült jól lereagálnia azt, hogy a Haladás több helyen is változtatott.   

közösség

további frisss

lap tetejére