Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki bérletet akar venni a válogatott meccseire

• 2024. február 21., szerda •
Március elsejétől éves bérletet lehet vásárolni a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzéseire – adta hírül a szövetség a hivatalos honlapján.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki bérletet akar venni a válogatott meccseire

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szerdai beszámolója szerint az öt mérkőzésre szóló bérletet első körben a megújult Szurkolói Klub tagjai vásárolhatják meg jövő pénteken 10 órától. Akik még nem rendelkeznek SZK-tagsággal, azok március 4-én, hétfőn a regisztrációt követően szintén 10 órától tudnak vásárolni, amennyiben még maradnak értékesíthető bérletek - írja az Index.

A SZURKOLÓK NÉGY ÁRKATEGÓRIÁBÓL VÁLASZTHATNAK, A LEGOLCSÓBB BÉRLET 30 EZER, MÍG A LEGDRÁGÁBB 117 EZER FORINTBA KERÜL.

A Marco Rossi vezette nemzeti együttes felkészülési mérkőzésen március 22-én Törökországot, majd 26-án Koszovót fogadja a nyári Európa-bajnokság előtt, majd a Nemzetek Ligájában szeptember 10-én Bosznia-Hercegovinával, október 11-én Hollandiával és november 19-én Németországgal találkozik a Puskás Arénában – emlékeztet az MTI.

A márciusi meccsekre 13-án kezdődik majd a jegyértékesítés, az egyalkalmas belépők 4 és 16 ezer forint között lesznek elérhetők.

A megújult Szurkolói Klubba február 27-től lehet regisztrálni, ez még nem jelent klubtagságot, viszont a regisztráció kötelező a jegy- és bérletvásárláshoz.

A drukkerek az idei meccslátogatással pontokat gyűjthetnek, 2025 januárjától a legtöbb pontot gyűjtők elsőként vásárolhatják meg jegyüket vagy bérletüket a válogatott hazai mérkőzéseire, így a vb-selejtező mérkőzésekre is.

Nemzetek Ligája 2024–2025, A liga, 3. csoport
1. forduló (szeptember 7.)

  • 20.45: Németország–Magyarország
  • 20.45: Hollandia–Bosznia-Hercegovina

2. forduló (szeptember 10.)

  • 20.45: Magyarország–Bosznia-Hercegovina
  • 20.45: Hollandia–Németország

3. forduló (október 11.)

  • 20.45: Bosznia-Hercegovina–Németország
  • 20.45: Magyarország–Hollandia

4. forduló (október 14.)

  • 20.45: Bosznia-Hercegovina–Magyarország
  • 20.45: Németország–Hollandia

5. forduló (november 16.)

  • 20.45: Németország–Bosznia-Hercegovina
  • 20.45: Hollandia–Magyarország

6. forduló (november 19.)

  • 20.45: Bosznia-Hercegovina–Hollandia
  • 20.45: Magyarország–Németország

(Borítókép: A magyar válogatott játékosai a Himnuszt éneklik, középen Szoboszlai Dominik, mellette Nagy Ádám [j] a labdarúgó-Európa-bajnoki selejtezők tizedik, utolsó fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország–Montenegró-mérkőzés után a budapesti Puskás Arénában 2023. november 19-én. A nemzeti együttes 3–1-re nyert, így csoportelsőként jutott ki a jövő évi németországi Eb-re. MTI/Hegedüs Róbert)
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére