Megszólalt a lány, akit a HÉV-en zaklattak

• 2024. február 06., kedd •
Szexuálisan zaklatott egy fiatal lányt egy férfi a kerepesi HÉV-megállóban. A lány édesapja dulakodásba keveredett a támadóval, és megvágta annak torkát. A férfi súlyos sérüléseket szenvedett, de nincs életveszélyben.
Megszólalt a lány, akit a HÉV-en zaklattak

Mint arról korábban beszámoltunk, három férfi zaklatott egy fiatal lányt a kerepesi HÉV-megállóban. A lány ijedtében felhívta az apját, aki egy késsel támadt az egyik zaklatóra, és megvágta annak torkát. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást az ügyben - írja az Index.

A megtámadott húszéves lány az RTL-nek elmondta, hogy épp édesanyjához indult vasárnap este Budapestről. Úgy emlékszik, a háromfős társaság Rákosfalván szállt fel, és hol magyarul, hol ukránul beszéltek, de értette, miről folyik a társalgás, hiszen folyamatosan őt nézték, és trágár megjegyzéseket is tettek rá.

Nem sokkal később egyikük odalépett hozzá, és végigsimította a lábát, mire a lány megijedt, és rákiabált, de a férfi egyre erőszakosabb lett. 

Próbált felém indulatoskodni, ütögetni, csak a másik kettő visszarántotta többször is

– mesélte a lány, aki közben többször is elsírta magát.

Egész úton cigány ku*vázott engem. »Leszállok, megverlek téged, megb*szlak«. Mikor elértünk a kerepesi megállóhoz – ugye, mögöttem álltak a férfiak –, leszálltam, megpróbált alám nyúlni

– mondta a lány.

Szabóné Berki Bianka, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a Pest vármegyei rendőr-főkapitányságon garázdaság és életveszélyt okozó testi sértés kísérletének gyanúja miatt van folyamatban büntetőeljárás. A lány édesapját őrizetbe vették, viszont a férfi, aki zaklatta, szabadlábon van.

A lap leírta, hogy a Gödöllői HÉV-vonalon több szexuális bűncselekmény is történt az elmúlt években. A szerelvényekben nincsenek kamerák, hiába kérik a térségben élők folyamatosan azok felszerelését.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.


Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére