Megszépül az egyetem

• 2020. január 17., péntek •
Az ELTE a Savaria Egyetemi Központ Károlyi Gáspár téri épületein részben pályázati, részben saját forrásból közel ötszázmillió forintnyi fejlesztést valósít meg. Többek között ráncba szedik az egyik nagyelőadót, és energetikai fejlesztést is végrehajtanak.
Megszépül az egyetem

Már befejeződött az A–épület energetikai korszerűsítése: háromszázhúszmillió forintból megtörtént a nyílászárók cseréje, valamint a tetőtér szigetelése. A campuson tantermek újultak meg és sor került az informatikai hálózat korszerűsítésére, illetve digitális oktatási eszközök beszerzésére is.

Ezeken kívül a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület az elmúlt hónapokban társasági adó támogatásból (tao) és az ELTE önrészéből, összesen hatvanmillió forintos beruházással megvalósította az egyetemi sportcsarnok felújítását.



Jelenleg a C–épületi nagyelőadó korszerűsítésée zajlik,  a több tízmilliós beruházással várhatóan február végéig készülnek el a szakemberek. Tápai István üzemeltetési csoportvezető elmondta, az előadóteremben hosszú ideje a fűtési rendszer meghibásodása okozta a legnagyobb problémát, de már a napi igénybevételéből fakadó elhasználódás is egyre látványosabb volt.

Az ELTE Savaria Egyetemi Központ infrastruktúra-fejlesztéseinek sora a fűtési szezon után a kazán cseréjével folytatódik - adta hírül az intézmény Facebook oldala. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére