Meghalt egy fiatal nő az Ozora Fesztiválon

index.hu • 2023. augusztus 10., csütörtök •
Egy 34 éves belga nő vesztette életét az Ozora Fesztiválon. A fiatal nő holttestére az Igar-Dádpusztán lévő fesztivál fás-bokros területén bukkantak rá. A nő öngyilkosságot követett el.
Meghalt egy fiatal nő az Ozora Fesztiválon

Meghalt egy fiatal nő az Ozora Fesztivál területén – erősítette meg kedden a teol.hu értesülését a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata, amit az index.hu is megírt.

A rendőrségre augusztus 6-án, vasárnap reggel nyolc óra körül érkezett jelzés arról, hogy

az Igar-Dádpusztán lévő fesztivál fás-bokros területén egy nő holttestére bukkantak.

Később kiderült, hogy az elhunyt egy 34 éves belga állampolgár.

Idegenkezűségre utaló jelet nem találtak a helyszínen. Az ügyben a Sárbogárdi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított, mely jelenleg is folyamatban van – tájékoztatta a lapot a vármegyei főkapitányság.

Az elektronikus zenei fesztivált július 31. és augusztus 6. között rendezték meg. Az előadók között számos, a psytrance zenei szcénában elismert név, formáció szerepelt. Az évről évre megrendezendő fesztiválra nemcsak az előadók nagy része, de a fesztiválozók jelentős része is külföldről érkezik. A 2004 óta megtartott underground zenei fesztiválon az idén a résztvevők száma – nem hivatalos – információink szerint rekordot döntött és az ötvenezret is meghaladta.

Öngyilkos lett a nő

Frissítés: Saját kezével vetett véget életének a belga nő az Ozora Fesztiválon

– tudta meg a Blikk. 

Egy neve elhallgatását kérő informátor szerint a nő egy 4-5 fős baráti társaság tagjaként érkezett a fesztiválra, akikkel egy sátorban aludt. A társaság a nőt halála estéjén magára hagyta, aki ez idő alatt

EGY KÖZELI ERDŐS RÉSZEN FELAKASZTOTTA MAGÁT EGY FÁRA.

A hírek szerint a nő halála nem lepte meg barátait, nem sírtak és sokkos állapotba sem kerültek. A rendőrség kihallgatta őket, ami után elhagyták az országot és hazatértek Belgiumba.

Kép: MTI

közösség

további frisss

lap tetejére