Már Donáth Anna is úgy gondolja, hogy Varga Judit párkapcsolati erőszak áldozata volt

mandiner.hu • 2024. március 30., szombat •
A momentumos politikus szerint azonban ez nem von le semmit a volt miniszter bűneiből, amelyeket a magyar demokrácia ellen követett el.
Már Donáth Anna is úgy gondolja, hogy Varga Judit párkapcsolati erőszak áldozata volt

Donáth Anna Facebook-oldalán osztott meg egy rövid videórészletet a 2020-as Varga Judittal lefolytatott vitájából, amelyben a jogállamiság helyzetéről ütköztették álláspontjaikat - írta meg a mandiner.hu. Donáth szerint a vita során szembesítette az igazságügyi minisztert azzal, hogy az ügyészséget a Fidesz irányítja. 

Ne kerteljünk: nyíltan a szemembe hazudott”

– fogalmazott bejegyzésében, majd kifejtette: Varga Judit tevőlegesen részt vett a magyar jogállamiság felszámolásában. „Ettől még lehetett a Magyar Péter által elkövetett párkapcsolati erőszak áldozata, és magánvéleményem szerint valószínűleg az is volt. 

Emberként, nőként együttérzek vele a magánéleti nehézségeiben” 

– írja Donáth, majd kifejti, hogy ennek semmi köze az általa elkövetett bűnökhöz „amiket a magyar emberek, a magyar demokrácia és jogállam ellen elkövetett”. A momentumos politikus szerint a hangfelvétel egyértelműen bizonyítja, hogy „Varga Judit pontosan tudta, hogy maffiaállamot működtet, és sorozatosan hazudott erről a magyar közvéleménynek”.

közösség

további frisss

lap tetejére