Lenkai Nóra: fogadóóra, sok tanulsággal

mc • 2024. április 18., csütörtök •
Lenkai Nóra, a FIDESZ-KDNP szombathelyi polgármesterjelöltje nem csak mondja, hanem tettekkel is igazolja, hogy valóban kíváncsi a polgárok véleményére. Néhány hete konzultációt indított, amelybe számos fontos helyi ügyben kérte ki a szombathelyiek véleményt, most pedig fogadóórára hívta a városlakókat.
Lenkai Nóra: fogadóóra, sok tanulsággal

Nagyon is úgy tűnik, hogy a szombathelyi polgárok számára fontos városuk helyzete és fejlődése.  Ezt igazolja az is, hogy eddig közel négyezren töltötték ki azt a konzultációs ívet, amelyben Lenkai Nóra kilenc, különböző témában kéri ki véleményüket. A polgármesterjelölt csütörtökön délután - az ebbe a véleményeket összegyűjtő sorba illő - fogadóórát tartott. Kezdeményezése nagy érdeklődést váltott ki, a városukat szerető polgárok közül sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével. A fogadóóra végeztével kérdeztük Lenkai Nórát tapasztalatairól.

-    Jó érzéssel és örömmel mondhatom, hogy a szombathelyiek - kortól és társadalomban betöltött szerepüktől függetlenül – élénken érdeklődnek városuk sorsa iránt. Ez pedig azt jelenti, hogy

szeretnek itt élni, ezért fontos számukra, hogy milyen lesz a város 5-10-15 év múlva. Nagyon pontosan látják a meglévő problémákat, érzik, hogy elmaradtunk a környező nagyvárosok mögött.

A legtöbben a katasztrofális infrastruktúrára, a pocsék utakra, a lerobbant járdákra, a parkolási anomáliákra valamint a gondozatlan zöldterületekre hívták fel e figyelmemet. Kérték, hogyha megkapom a bizalmat, akkor ezeknek a problémáknak a megoldására nagy hangsúlyt helyezzek. Több konkrét kérést is megfogalmaztak, amelyeket majdani munkám során figyelembe is fogok venni.  

Miután magam is úgy látom, hogy a felvetett problémák valóban sürgős orvoslást igényelnek és programom kiemelt elemei, ígéretet tettem rá, hogy ha lehetőség kapok, akkor cselekedni is fogok.   
 

közösség

további frisss

lap tetejére