Kitört a botrány a világ legidősebb kutyája körül

• 2024. január 18., csütörtök •
1939 óta először változott a világ legöregebb kutyájának Guinness-rekordere. Az ausztrál Bluey a maga 29 évével több mint nyolcvan évig birtokolta a címet. Tavaly azonban a portugál Bobi vette át a helyét, ugyanis betöltötte 31. életévét. A kutya 2023 októberében halt meg 31 évesen és 165 naposan.
Kitört a botrány a világ legidősebb kutyája körül

Sok állatorvos és kutató kételkedik Bobi korában, így a Guinness World Records (GWR) vizsgálatot indított az ügyben, miután tavaly neki ítélték a „világ legidősebb kutyája” címet – írja a BBC.

Bobi egy fajtiszta Rafeiro do Alentejo volt, amelyeknek várható élettartama 12 és 14 év közé esik - olvasható az Indexen. A kutyus ezt megduplázta, aminek a híre éppoly gyorsan terjedt el a világban, mint a gyanakvás a szakértők között. 

A portugál háziállatok adatbázisában Bobi születését 1992-re teszik, azonban ezt nem tudja megerősíteni egy írásos dokumentum sem. Kérdések vetődtek fel a háziállatról készült régi fotókkal kapcsolatban is, amelyeken a bundáján eltérő jegyek voltak láthatók, és egyesek azt sugallták, hogy ezek a fotók egy másik kutyáról készültek.

Amíg a felülvizsgálat folyamatban van, úgy döntöttünk, hogy ideiglenesen szüneteltetjük a valaha élt legidősebb kutya címre vonatkozó kérelmeket mindaddig, amíg minden megállapításunk a helyére nem kerül és nem közöljük azokat

– fogalmazott a GWR szóvivője. 

Bobi egész életét egy családnál élte le Conquerios falujában, Portugália nyugati partján. A Costa család szerint azért kételkednek sokan kutyájuk történetének valódiságában, mert egyszer tettek egy megkérdőjelezhető kijelentést. 

Sok állatorvos ajánlásával ellentétes, de mi nem kisállateledelt, hanem emberi ételt adtunk Bobinak, és szerintünk ettől nőtt meg ennyire élettartama. Szerintem, ha ezt nem mondjuk, ez az egész teljesen máshogy alakul

– fogalmazott a családfő.


Fotó: Luis Boza / Anadolu / Getty Images Hungary
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére