Kiszabadult a két magyar-izraeli kislány a Hamász fogságából

index.hu • 2023. november 26., vasárnap •
Kiszabadult a Hamász fogságából az a két magyar-izraeli kislány – a 15 éves Dafna és húga, a 8 éves Ella –, akiknek története az utóbbi hetekben bejárta a sajtót.
Kiszabadult a két magyar-izraeli kislány a Hamász fogságából

A Hamásznak magyar állampolgárságú túszai is voltak, köztük két magyar lány is, akiknek az édesanyja, Majan Zin korábban nyilatkozott is a sajtónak.

Izrael és a Hamász a napokban egyezett meg egy fogolycseréről.  Legutóbb azonban még arról írtunk a két fiatal lánnyal kapcsolatban, hogy nem szerepeltek az első elengedett túszok listáján (a foglyokat több körben, napi bontásban engedik el). Azóta, a minap egy másik magyar túsz már kiszabadult. 

Vasárnap sor került a túszok harmadik csoportjának kiszabadulására is.  Először nem közölték a konkrét névsort, most azonban Szijjártó Péter külügyminiszter közölte: 

A KÉT IZRAELI-MAGYAR LÁNY, DAFNA ÉS ELLA IS AZ ELENGEDETT TÚSZOK KÖZT VAN. 

„Jó hírt tudok megosztani a magyar túszokért aggódókkal: a katari kormány közvetítésének köszönhetően ma újabb túszok szabadultak ki a Hamász fogságából, köztük a két magyar állampolgárságú gyermek” – írta a külügyminiszter, hozzátéve:

Ezáltal mindhárom olyan magyar túsz visszanyerte szabadságát, akik az izraeli-Hamász megállapodás alapján a szabadon bocsátandó kategóriába tartoztak (nők és gyermekek).

„A katari államminiszter kollégának köszönetemet fejeztem ki azért, hogy az ígéretüknek megfelelően segítették a magyar túszok kiszabadulását” – fogalmazott Szijjártó Péter.

Bővebben az eredeti cikkben itt.

Kép: Avigail Uzi

közösség

további frisss

lap tetejére