Kis tudósok vetélkedője - online, személyesen és tévéstúdióban

• 2020. szeptember 21., hétfő •
Történelem, biológia, kémia – azok a 11-12. évfolyamos középiskolások, akik valamelyik tárgyban kiemelkedően jók, bizonyíthatják jártasságukat az „Ifjú tudósok” vetélkedőn, és ezzel példát mutathatnak kortársaiknak.
Kis tudósok vetélkedője - online, személyesen és tévéstúdióban

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatási Hivatal tudományos vetélkedőt hirdet a Magyarországon és a szomszédos országokban élő 11–12. évfolyamos középiskolásoknak. A vetélkedő célja az, hogy a kiemelkedően tehetséges tanulók bemutathassák a történelem, a biológia és a kémia tudományterületeken való jártasságukat, kiemelkedő tudásukat; továbbá hogy példát mutassanak a Kárpát-medence államaiban élő középiskolásoknak és a társadalom szélesebb csoportjainak a magas szintű tudásról és a széles körű műveltségről.
Az „Ifjú tudósok” vetélkedőre egyénileg lehet nevezni szeptember 30. és október 15. között. A vetélkedő háromfordulós lesz. A novemberi elődöntő mindhárom tudományterületen esetében egy-egy online feladatsor megoldásából áll. A középdöntő, amely februárban lesz, már személyes jelenlétet igényel, és három helyszínen: tervezetten Budapesten, Székesfehérváron és Szolnokon rendezik meg. A tavaszi döntő rövidebb televíziós fordulókból áll majd: az idáig jutó versenyzők Budapesten stúdiókörülmények között mérhetik össze tudásukat.
A részvételt, a nevezést és a szakmai felkészülés támogatását az érintett középiskola vezetője biztosítja. A tanulók ugyan egyénileg versenyeznek, de az adott köznevelési intézményen keresztül jelentkeznek, hiszen az Oktatási Hivatal az iskolával van kapcsolatban. Egy iskolából többen is jelentkezhetnek. A jelentkezés és a részvétel ingyenes.

forrás: oktatas.hu
kép: baon.hu

közösség

további frisss

lap tetejére