Kijev foghatja a fejét, az EU nem tudja teljesíteni a vállalását

• 2023. november 11., szombat •
A Bloomberg úgy tudja, az EU tagállamai külön-külön továbbra is alkudoznak Ukrajna további katonai és pénzügyi támogatásáról.
Kijev foghatja a fejét, az EU nem tudja teljesíteni a vállalását

Az Európai Unió tájékoztatta a tagállamokat, hogy nagy valószínűséggel nem fogja teljesíteni azt a vállalását, hogy 1 millió lőszert biztosítson Ukrajnának. Ez pedig megnehezíti Kijev számára, hogy lépést tartson az orosz gyártással – írta a Bloomberg.

Mint ismert, az év elején készült tervek szerint az EU vállalta, hogy 12 hónap alatt biztosítja a tüzérségi lövedékeket Ukrajnának, először a meglévő készletekből, majd közös beszerzési szerződések és az ipari kapacitás növelése révén - írja a Mandiner.

A Bloomberg korábban arról számolt be, hogy

 az EU elmarad ettől a céltól. 

Ennek az időszaknak már több mint a fele eltelt, és eddig csak  a kitűzött cél mintegy 30 százalékát teljesítették. Az eddig aláírt szerződések alapján pedig fennállannak a veszélye, hogy nem érik el az előzetesen kitűzött célt.

Az Európai Külügyi Szolgálat szóvivője a megbeszélések bizalmas jellegére hivatkozva nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

A lap felhívta a figyelmet, hogy az uniós lőszerek hiánya előnyhöz juttathatja Oroszországot. mindezt továbbárnyalja, hogy Észak-Korea nemrég 1 millió lövedéket küldött Oroszországnak. De hasonlóan negatív kijelentést tett Ukrajnát illetően a Pentagon is. Kijelentették, visszafogják az ukrajnai segélyeket, mivel a finanszírozás megrekedt.

„Az EU-nak hatékonyabbnak kell lenni”

A Bloomberg hozzátette, hogy Ukrajna lőszerrel való ellátását még sürgetőbbé teszi az a tény, hogy Oroszország képes volt felpörgetni saját termelését is. 

A cikkben arra is kitértel, hogy több tagállam is megjegyezte egy héten tartott egyeztetésen, hogy az Észak-Korea által Moszkvának biztosított szállítások még inkább aláhúzzák, hogy az EU-nak hatékonyabbnak kell lennie” – idézte a résztvevők nyilatkozatait a lap.

Ehhez kapcsolódóan a Bloomberg megjegyezte, az EU tagállamai külön-külön továbbra is alkudoznak Ukrajna további katonai és pénzügyi támogatásáról, és e viták miatt több pénzösszeg folyósítása is elakadt.

Nyitókép: Ludovic Marin / AFP
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére