Kárpátalja határát érte támadás, egy magyarok által épített alagút lett a célpont

mandiner.hu • 2023. augusztus 12., szombat •
„Ezeket az alagutakat a Kárpátok lábánál nyugati felszerelések szállítására használják” – nyilatkozta egy orosz katonai szakértő.
Kárpátalja határát érte támadás, egy magyarok által épített alagút lett a célpont

Az Osztrák–Magyar Monarchia idején épült az az alagút, amely a Kreml célpontja lett – olvasható a mandiner.hu-n, amely orosz sajtómegjelenésekre hivatkozva, az Index alapján azt írja: a Lviv megyéhez tartozó, Kárpátaljával közös határon elhelyezkedő Beszkidi alagútról van szó, amelyet 

még a monarchia idején építettek, 1886-ban.

A lap szerint az alagút az 5. páneurópai közlekedési folyosó részét képezi, és Ukrajna számára stratégiai jelentőséggel bír, hiszen biztosítja a kapcsolatot a Nyugattal. Ezzel a lépéssel pedig 

Moszkva elvághatja az Ukrajnába irányuló NATO-szállítmányok egy részét.

„Ezeket az alagutakat a Kárpátok lábánál nyugati felszerelések szállítására használják. Úgy vélem, hogy azért csaptunk le, hogy megakadályozzuk a Lengyelországból és Romániából érkező fegyverek szállítását, hogy megállítsuk az ukrán hadsereg erőinek megerősödését” – magyarázta Anatolij Matvicsuk orosz nyugalmazott ezredes és katonai szakértő az MK.ru-nak.

Nyitókép: Nemes János / MTI

közösség

további frisss

lap tetejére