Jövőre megújul a CSOK és a babaváró is

• 2023. szeptember 26., kedd •
A legtöbb fiatal pár számára a közös élet kezdetekor a fészekrakás a lakásvásárlással kezdődik, amelyhez a CSOK, illetve 2024. január elsejétől a CSOK+ ad majd kedvezményes lehetőséget. Erről egyelőre még csak keveset lehet tudni, ám a múlt heti egri Közgazdász Vándorgyűlésen Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter szűk körben annyit elárult, hogy a koncepció kész és hamarosan a kormány is tárgyal róla. A babaváró kölcsön jövő év elején életbe lépő változásai viszont már ismertek.
Jövőre megújul a CSOK és a babaváró is

A rövidesen a kormány elé kerülő tervezet célja továbbra is – ha lehetséges, az eddigieknél még jobban – ösztönözni a családok gyarapodását, könnyebb megélhetését, további kedvezményekkel, átlátható feltételekkel. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a felső korhatár a házaspárok esetében a férfiaknál 40 év lesz, a feleség esetében ez 30-ra csökken. Ők első lakás vásárlására vagy a születő gyermekek miatt szükséges ingatlancserére használhatják fel a támogatott hitelkonstrukciót nagyon kedvező kamatkondíciókkal - írja a Világgazdaság.

Nagy Márton utalt arra is, hogy a felvehető hitel nagysága függ majd a vállalt gyerekek számától, minden új utód születése után csökken a hiteltartozás. A már megszületett gyerekek után viszont várhatóan nem lesz elérhető a CSOK+.

 A jól működő falusi CSOK-ot kibővítik

Mint, ahogy Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő bejelentése alapján bő tíz napja megírtuk: akkor a kormány arról már döntött, hogy megmarad a jól működő falusi csok, amit kibővítenek. 

A nem falusi csokot viszont kivezetjük és a helyébe egy ennél is hatékonyabban működő új támogatási formát vezetünk be (CSOK+), amiről a következő hetekben születhet majd döntés

 – fogalmazott a kormányszóvivő.

„Nem véletlenül döntött úgy a kormány úgy, hogy jelentősen növeli jövő évtől a preferált kistelepüléseken elérhető falusi CSOK összegét, ami így gyerekszámtól függően 0,6-10 millió forint helyett 1-15 millió forint támogatást jelent majd egy vásárlással egybekötött lakáskorszerűsítés és/vagy bővítés esetén. Pedig a kistelepülések ingatlanárai lényegesen alacsonyabbak“ – utaltak rá a Bankmonitor.hu szakértői. A pest megyei községekben például 75 százalékkal olcsóbb a használt lakások átlagos négyzetméterára mint Budapesten, de a dél-alföldi községek és a vármegyeszékhely Szegeden négyzetméterárai között például 84 százalékos a különbség.

Ezért, ha a kormány valóban hatékonyan kívánja támogatni a városokban élő családok otthonhoz jutását, akkor az új rendszer támogatási összegeit a falusi csok-hoz hasonlóan jelentősen meg kell emelnie.         

Kérdés ugyanakkor a CSOK támogatáshoz kapcsolódó egyéb kedvezmények sorsa, mint például a CSOK-kal vásárolt ingatlant érintő illeték kedvezménye, vagy az új lakások 5 százalékos áfájának, valamint az építkezés 27 százalékos áfájának visszaigénylése 5 millió forintig.

 Nem kell nyilatkozni, hány gyermeket tervez a pár

A Babaváró kölcsön szabályai is változnak 2024.01.01-től, így sokan lehetnek, akiknek érdemes megfontolni, hogy még ebben az évben igényeljék a kölcsönt. A jövő évben sem szabad kihagynia a fiatal pároknak a Babaváró hitelt, ha házastársak, és legalább egy gyermeket terveznek. A konstrukció révén 10 millió forinthoz juthatnak az igénylők, amit akár teljes egészében elenged az állam. A legjobb az, hogy nem kell előre megmondani, hogy hány gyermeket szeretnének, ráadásul a pénzt is bármire elkölthetik. 

A Babaváró kölcsön legnagyobb kockázatát az jelenti, ha nem teljesül az első feltétel (gyermekszületés (12. hetes kort betöltött magzat) vagy örökbefogadás) a futamidő első 5 éve alatt. Ezt a kockázatot kivédhetik azzal, ha a várandósság alatt igénylitek a kölcsönt, és így azonnal két legyet is üthetnek egy csapásra: kérhetitek a 3 év törlesztési szünetet és a kölcsön is kamatmentes. Ez alatt az idő alatt nem kell törlesztőrészleteket fizetni, de közben a kölcsöntartozásotok sem nő, csak a hitel futamideje tolódik ki 3 évvel.

A jövő évtől a Babaváró kölcsön igényelhető legmagasabb kölcsönösszege 10-ről 11 millió forintra emelkedik, de az igénylők köre szűkül, s csak olyan házaspárok igényelhetik, ahol a feleség nem töltötte be a 30 éves életkort. Így az igénylésből kiesnek a 30 és 40 év közöttiek, ami igen sok családot érint.

Lesz egy átmeneti időszak, amikor még a 30 és 40 év közötti hölgyek is jogosultak lesznek a kölcsönre, de csak akkor, ha a 12 hetes várandósságot igazolni tudják. 2024-ben tehát azok a párok, ahol a feleség 30 és 40 között van, csak várandósan vehetik fel a Babaváró kölcsönt.

A jelenleg működő CSOK-ra szeptember 1-jétől még vezetett be néhány szigorítást és könnyítést a kormány – hívta fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Rövidül a gyermekvállalás határideje, és van olyan könnyítés, amelyet visszamenőleg is alkalmaznak. 

A módosítások érintették a jelenlegi formájában december 31-ig igényelhető CSOK-ot, a babaváró hitelt és a jelzáloghitel elengedésére vonatkozó szabályokat is. Drasztikus változás nem történt, viszont fontos előírásokat pontosított a kormány – írtuk meg.

 Ősz elején már néhány részlet módosult

Szeptember elsejéig legfeljebb két vállalt gyermek után járt a támogatás, ma már azonban a CSOK valamennyi formája igényelhető lesz akár három vállalt gyermek mellett is, így például használt lakás vásárlásánál is. Szeptemberig itt csak két gyermeket lehetett előre vállalni. Mindezzel párhuzamosan a gyermekvállalási határidő némiképp szigorodott. Egy vállalt gyermeknél 4, két vállalt gyereknél 8, míg három vállalt gyereknél 10 év áll rendelkezésre. Szeptemberig az emelt, 10 millió forint összegű CSOK-nál a vállalt gyerekszámtól függetlenül a határidő tíz év volt. Például, ha egy pár a két meglévő gyermeke mellé harmadikat is vállalt, akkor a harmadik gyerek megszületésére tíz évük volt korábban, míg szeptember 1-jétől 4 éven belül meg kell születnie a babának ahhoz, hogy teljesüljön a támogatási feltétel. Fontos, hogy a módosított határidőket a már folyamatban lévő igénylésekre nem alkalmazzák.

A jogalkotó ebben a kérdésben is keményebb feltételeket szabott. 

Ha a pár vállalt gyermekre vette igénybe a CSOK-ot, és önként visszafizeti a kapott támogatást a gyermekek megszületése előtt, akkor a támogatás összegén felül még büntetést is kapnak. 

Ez az emelt 10 millió forint összegű CSOK esetében a Ptk. szerinti büntetőkamat ötszöröse, de legfeljebb 5 százalék. 

Ugyanakkor jó hír, hogy szeptember 1-jétől a tb-jogviszony szüneteltetése nem minősül megszakításnak, vagyis ezzel együtt is teljesülhet az egybefüggő kétéves tb-jogviszony, ami a CSOK igényléséhez elvárás. További könnyítés az ősz kezdetétől, hogy amennyiben nem sikerül a szerződéskötéskor vállalt három gyerek, nem szükséges büntetést fizetnie a támogatott hitelre. Ugyanis a jelenleg érvényben lévő rendelet alapján már két gyermek is elégséges lesz a 10 milliós támogatott hitelhez.  

Forrás: vg.hu
Fotó: Shutterstock, 

közösség

további frisss

lap tetejére