Itt a kormány reakciója Magyar Péter vagdalkozására

• 2024. március 21., csütörtök •
A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint Magyar Péter állításai alaptalanok, és minden, amit mond, üres szóbeszéd.
Itt a kormány reakciója Magyar Péter vagdalkozására

Varga Judit egykori férje a kormányon akar bosszút állni, amiért elhagyta a felesége és elveszítette kormányzati megbízásait – szögezte le közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Mint írták, Magyar Péter állításai alaptalanok, és minden, amit mond, üres szóbeszéd - írja a Magyar Nemzet.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter már Jámbor András kérdésére is elmondta, hogy Schadl Györgyöt nem ismeri. Nem találkozott és nem is beszélt vele soha

– mutattak rá. 

Mint ismert, Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen volt több órán keresztül kihallgatáson. Azonban Magyar nem adott át „perdöntő bizonyítékokat” a Völner–Schadl-ügyben, de állította, hogy manipulálták, átírták az ügyészségi iratokat.

A történtekért a kormányt és annak egyes tagjait okolja, ezért vádaskodik, de amit csinál, az végső soron csak üres locsogás-fecsegés, nem más, mint egy sértett ember vagdalkozása

– fogalmazott a Fidesz parlamenti frakcióvezetője Magyar Péter mai kijelentései kapcsán.

Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Havran Zoltán)
Forrás: magyarnemzet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére