Ismét halálos áldozatokat szed egy fertőző betegség

• 2024. január 02., kedd •
Már több mint négyezer kolerás esetet jelentettek az egészségügyi hatóságok Zambiából, ahol tavaly január óta 124 halálos áldozatot követelt a fertőző betegség.
Ismét halálos áldozatokat szed egy fertőző betegség

A zambiai egészségügyi minisztérium hétfőn közzétett adatai szerint a megelőző 24 órában 257 új kolerás esetet jelentettek, és nyolc ember vesztette életét – adta hírül az MTI.

A járvány tavaly januárban tört ki, és az azóta eltelt egy évben a betegek száma 4162-ra nőtt. Az elmúlt évben a hétfői nyolc beteggel együtt 124-en vesztették életüket a ragályos betegség miatt - írja az Index.

Kolerás megbetegedéseket eddig az ország tíz tartománya közül ötből jelentettek. A legtöbb Lusakában, az ország fővárosában történt.

A betegség halálos kimenetelű is lehet

Az Egészségügyi Világszervezet szerint 2022-ben mintegy 470 ezer kolerás esetet regisztráltak világszerte. Összehasonlításul: ezek száma 2021-ben még 220 ezer volt.

A WHO 2023-ban is felhívta a figyelmet a kolerás megbetegedések számának globális emelkedésére. Tavaly összesen 24 országban volt járvány. A betegség halálos kimenetelű is lehet, ha nem kezelik időben.

A kolera megjelenése szorosan kapcsolódik a nem megfelelő ivóvízellátáshoz, a szegénységhez és a fegyveres konfliktusokhoz.

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére