Ismét bevenné Bécset Gida, a szombathelyi ketrecharcos

hv • 2023. november 22., szerda •
Birkózott, majd hobbi szinten bokszolt, most pedig egy kőkemény sportágba, az MMA ketrecharcba vágott bele Őze Balázs, vagy ahogyan a szombathelyi sportéletben mindenki ismeri Gida. Mindezt 45 esztendősen, vele beszélgettünk, arról hogy mi motiválta erre?
Ismét bevenné Bécset Gida, a szombathelyi ketrecharcos

-    Harminc éve sportolok, az első nagy ismerkedésem a sporttal a birkózás volt a Haladásban és ez is lett igazi nagy szerelmem. Szerettem edzeni és versenyezni is. Azután egy idő után az ökölvívást is kipróbáltam, de ezt inkább hobbiból. Hauer Lajos volt az edzőm. Nyolc évvel ezelőtt pedig belevágtam egy újabb sportágba, a földharcba, de ez már Zalaegerszegen történt.

-    Ekkor már benn voltál valamennyire a korban. Kérlek, mutasd be egy kicsit az MMA-t!

-    Így van, de ez a sport jellemzően nem a tinédzserek sportja. Az MMA-ról tudni kell, hogy egy kevert harcművészet, szépségét pedig az adja, hogy a világ szinte összes küzdősportágát magába foglalja. A szembenyúlás tilos, de fojtogatni például szabad. A testütések, térdrúgások, karfeszítések mind megengedettek. Védőfelszerelésként szuszpenzort, fogvédőt és öt ujjas kesztyűt használunk. Egy mérkőzés amúgy 3-szor 5 perces. A győzelmet KO-val vagy pontozással esetleg feladással lehet megszerezni.

-    Egészen mostanáig nem indultál versenyeken. Miért éppen most vágtál bel ebbea nem mindennapi kalandba?

-    Valóban eddig csak szabadidős kedvtelésből csináltam, miközben szervezőként régóta veszek részt a sportág életében. Több nemzetközi gálát szerveztünk, például Répcelakon, Zalaegerszegen, Sárváron, Bükön. Úgy voltam vele, hogy saját gáláinkon nem lépek feli, csak olyanon, amit nem mi szervezünk. 

-    S a közelmúltban el is érkezett számodra a nagy lehetőség.

-    Már két évvel ezelőtt, a jó hírű bécsi gálán szerettem volna elindulni, de akkor nem jött össze egy sérülésem miatt. Azután másfél hónapja minden akadály elhárult, és végre ketrecbe léphettem, mégpedig Bécsben, a Halledomban.  

-    Az első ellenfeled a 80 kilós súlycsoportban, egy szerb versenyző volt. Hogyan alakult a meccs?

-    Elég hamar vége lett. A 195 centméteres óriás, Nikola Ugarković volt az ellenfelem. Az első menetben egy könyököst mértem a fejére, majd jött egy karfeszítés, amit kimurának hívunk, s erre az ellenfelem feladta a mérkőzést.

-    Amikor egy üzlet beindul, akkor nincs megállás. December 2-án ismét Bécsben lépsz ketrecbe.

-    Tetszhetett a szervezőknek a szerb elleni teljesítményem, hiszen a mérkőzés után újabb két fellépési lehetőséget kínáltak. Két hét múlva elsőként egy albán nemzetiségű görög harcossal, Andreas Bibajjal küzdök meg. Őróla annyit érdemes tudni, hogy thai-boksz Európa-bajnok volt és az MMA-ban is sok győztes meccsen van túl, 40 mérkőzéséből eddig harmincegyet megnyert. Nagyon kemény, öldöklő küzdelemre számítok, de bízom önmagamban.

-    Nem félsz vagy nem féltél az első meccseden?

-    De, féltem és most is félni fogok, de ez nem szégyen. Azután amikor belépek a ketrecbe, akkor ez pillanatok alatt elmúlik. Molnár Benjámin, az edzőm igyekszik ere és minden másra is felkészíteni. Remélem most is hasonló sikerrel, mint a múltkor. 

közösség

további frisss

lap tetejére