Hídpénzbotrány: egy budapesti plázában adták át a kenőpénzeket

• 2024. április 18., csütörtök •
Újabb elképesztő információk derültek ki a hídpénzbotránnyal kapcsolatban, ezek szerint a Mammut nevű budapesti bevásárlóközpontban cserélhetett gazdát a Lánchíd felújításából kiszivattyúzott csaknem másfélmilliárd forint.
Hídpénzbotrány: egy budapesti plázában adták át a kenőpénzeket

Hivatali vesztegetés gyanújával tegnap tett feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) a fővárosi baloldalhoz és Vig Mórhoz köthető Lánchíd-botrány ügyében Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő. A politikus a Facebookon közzétett videójában elmondta, hogy a napokban kapott egy levelet, amiben fontos információk voltak a Lánchíd felújításával kapcsolatban. A levélíró információi szerint Vig Mór a Mammut áruházban található egyik biztonsági cég irodájába járt „elszámolni”. Azaz, itt cserélhetett gazdát az a közel másfélmilliárd forint, amit a beruházásra szánt pénzekből szivattyúzhattak ki - írja az Origó.

Ez a biztonsági cég kapcsolatban áll a felújítást végző A-Híd Zrt.-vel – tette hozzá Budai, megjegyezve, hogy az elszámolás a biztonsági cég vezetőjével történt. A levélíró úgy tudja, hogy a hídpénzből jelentős összegek kerültek a fővároshoz.

Emlékezetes, Vig Mórt (aki Vig Dávid Amnesty-vezér testvére) tavaly novemberben vették őrizetbe, majd tartóztatták le, miután belebukott egy sok száz milliós számlagyárba.

A NAV az ügyben 33 helyszínen tartott házkutatást és foglalt le pénzeket. Az eljárás keretében kiszálltak többek között Hegedüs Dánielhez ügyvédhez, illetve a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-hez is.  

Később az atv.hu  arról számolt be, hogy 2020 novembere és 2022 júliusa között az A-Híd 1,4 milliárd forintot utalt Vig cégének, fentebb említett Sunstrike Hungary Kft.-nek. Ebből az összegből továbbutaltak 900 millió forintot Vig Mór magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-HÍD Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról. 

A rendelkezésre álló információk szerint, miután a több más bűncselekménnyel is összefüggésbe hozott Vig Mórt egy jogerős ítélete miatt eltiltották az ügyvédi hivatás gyakorlásától, bevonták Hegedüst is az ügyletekbe, aki a hírek szerint a saját ügyvédi letéti számlájára utalta a Sunstrike Hungary Kft-hez érkező maradék összeget,

 majd onnan mintegy ötszázmillió forintot felvett készpénzben.

Fontos megjegyezni, hogy gyanús körülmény a tender megmagyarázhatatlan megdrágulása is: az A-Híd még Tarlós István regnálása alatt, 2019 szeptemberében nyerte el a tendert, ám Karácsonyék a hatalomváltás után új közbeszerzési eljárást írtak ki. A győztes ismét az A-Híd lett, ugyanakkor ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát. A sokmilliárdos drágulás (bruttó 21,8 milliárd helyett 26,8 milliárd) mellett majdnem hatvanszorosára (!), 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós alatt zajló projekthez képest a vállalkozónak járó előleget, a céget terhelő kötbért viszont megfelezték.

Múlt hét pénteken a Kehi is közzétette a részjelentését és sokatmondó pénzmozgásokat tárt fel a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. és a számlagyáras Vig Mór cége között. A dokumentum porrá zúzza Karácsonyék védekezését - írja a Magyar Nemzet.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére