Harminc új fellépőt jelentett be a Balaton Sound

• 2024. február 13., kedd •
A Heineken Balaton Sound fesztivál szervezői bejelentették, mely előadók jelenlétére lehet még számítani idén Zamárdiban. Közéjük tartozik például Amelie Lens, Adam Beyer, Sam Feldt és a Mind Against.
Harminc új fellépőt jelentett be a Balaton Sound

Mint megírtuk, még tavaly decemberben érkeztek meg az idei Heineken Balaton Sound fesztivál első körös fellépői, akik között ott volt James Hype, Paul Kalkbrenner, Marshmello, Timmy Trumpet, John Newman és a Purple Disco Machine is - olvasható az Indexen. A nyár egyik első fesztiválját július 3. és július 6. között rendezik meg Zamárdiban. A szervezők már az előző héten beharangozták a Balaton Sound közösségi oldalain, hogy február 13-án közzéteszik a további fellépők neveit, amit pontban 10 órakor meg is tettek, és harminc újabb előadó érkezését jelentették be. 

Ahogy a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben írják, az idei fesztiválon „ugyanúgy helyet kap a mainstream elektronikus zenei élvonal, mint az underground elektronika legjobbjai, így a most bejelentett nevekkel jelentősen erősödik az egyre népszerűbb hard techno és hardstyle előadók sora is”. Ennek értelmében a fellépők között tudhatjuk Amelie Lenst, Adam Beyert, a MEDUZA-t, Maceo Plexet, a Vintage Culture-t, illetve élő produkcióval érkezik Stephan Bodzin, és fellép 999999999, Sara Landry, továbbá az új generációs francia DJ, Trym. 

Mint írják, több változás is várja majd idén a látogatókat, mivel új helyre kerül a főbejárat, és változik a nagyszínpad helyszíne, ezzel is kényelmesebb teret adva a közönségnek. Továbbra is a fesztivál része az 1 km hosszú partszakasz, amely vízparti helyszínekkel, beach partikkal, valamint kényelmes lazulással, vízi játékokkal várja a látogatókat a fesztivál ideje alatt, éjjel-nappal.

Az új helyre kerülő nagyszínpadon a programok immár hajnalba nyúlóan szórakoztatják a közönséget, az utolsó napon pedig egy hatalmas end show-val zárunk, az elektronikus tánczene keményebb stílusaiban kiemelkedő, visszatérő holland szervezőcsapat, a Q-dance prezentálásában

– fogalmazta meg Filutás Anna, a fesztivál projektvezetője.

Az előbb felsorolt előadókon kívül pedig Zamárdiba érkezik még a kemény zene dobosából az elektronikus zenei színtér úttörőjévé vált Zomboy, a pimasz elektronikus ritmusok, agresszív basszusvonalak előadója, Borgore, a rövid idő alatt széles körű hírnevet szerző szlovén Brina Knauss, a táncparkettrengető élő szettjeivel érkező Reinier Zonneveld, az olasz testvérpárból álló technóduó, a Mathame. Továbbá Kölsch, a FJAAK, a Mind Against, a The Qreator, a Sound Rush, a Ran-D, a Warface, Sefa Vlaarkamp és DV8. Szintén a bejelentett nevek között van Juliet Fox, Nusha, a Space 92 és POPOF produkciója, a Space 92 x POPOF present: Turbulences, Miss Monique, Alison Wonderland és Sam Feldt. 

(Borítókép: Index/Vasvári Tamás)
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére