Ha autót venne, ezzel mindenképp legyen tisztában

• 2024. március 19., kedd •
Az idei évben jelentősen nőhet a piacon lévő használt autók száma, éppen ezért az árak csökkenésére számíthatunk – jelezte az Indexnek Horti Flóra, az MBH Bank szenior ágazati elemzője. Hozzátette, hogy ehhez a német gazdaság teljesítményének javulása kell, ami 2024 második felében felgyorsulhat. Rámutatott, hogy az autók számát illetően Magyarország jelentős lemaradásban van, ebben hamarosan Románia beelőzhet minket.
Ha autót venne, ezzel mindenképp legyen tisztában

„Két év alatt 15 ezer új személyautó tűnt el a magyar piacról” – mondta lapunknak Horti Flóra az MBH Bank járműipari háttérbeszélgetésén kedden. Ez azt jelenti, hogy három éve az új autók regisztrációjának száma csökken, és az elmúlt két évben maradt el a 15 ezres szám. Az ezer főre jutó autók számában nem állunk jól - írja az Index.

NÁLUNK 2022-BEN 426 AUTÓ JUTOTT EZER FŐRE, MÍG AZ UNIÓ ÁTLAGA 563 VOLT, EBBEN HAMAROSAN ROMÁNIA IS BEELŐZ MINKET, AHOL EZ A SZÁM 413

– világítottak rá a sajtóeseményen, hozzátéve, hogy több mint 30 százalékkal, 1,2 millió autóval kellene többnek futnia a hazai utakon ahhoz, hogy elérjük az uniós középmezőnyt. Megjegyezték, hogy tavaly az új autók regisztrációjában csak Magyarországon volt csökkenés, más európai országok két számjegyű növekedésével szemben. Elmondták, hogy a magyar autók átlagéletkora 15 év, míg az európai uniós átlag 12-13 év.

Németországon is múlik, mennyiért jutunk használt autóhoz

Az autógyártásban folyamatosan növekvő hazai szerepvállalással ellentétben a magyarországi újautó-piac még európai összevetésben sem bonyolít igazán jelentős forgalmat. Tavaly a globálisan regisztrált újautó-eladások mindössze 21 százaléka kötődött Európához, s ennek nagyjából 0,7 százaléka, vagyis összesen 108 ezer új autó került itthon forgalomba.

Magyarország sajátos helyzetben van, hiszen egyrészt mint piac nagyon kicsi, így az importőrök számára kevésbé vonzó, másrészt viszont az ipari jelenléte egyre fokozódik, s emiatt sok márka mégis megkülönböztetett figyelmet szentel az országnak

– emelte ki Horti Flóra, az MBH Bank szenior ágazati elemzője. Az elemző felhívta a figyelmet arra, hogy az ezer főre jutó személyautók számában Magyarország lényegesen elmarad az EU átlagától, ugyanakkor pozitív fejlemény, hogy 2023-ban a használtautó-piac rekordközeli, 821 ezer darabos forgalmat bonyolított.

Ezt a folyamatot erősítheti, hogy amennyiben a nagy európai piacok – elsősorban is a fő beszerzési forrást jelentő Németország – gazdasága újra magára talál, külföldön ismét nagyobb választékból és kedvezőbb áron, kevesebb kompromisszum vállalásával lehet majd autóhoz jutni

– világított rá az elemző. Az Index kérdésére elmagyarázta, hogy a német gazdaság az idei második fél évben vehet lendületet, aminek nyomán jelentősen nőhet a piacon lévő használt autók száma, éppen ezért az árak csökkenésére számíthatunk.

Fordulat jöhet az autóipari vállalatok finanszírozásában

Az MBH Bank a sajtóbeszélgetés keretében betekintést engedett a járműipari vállalatok finanszírozása során szerzett üzleti tapasztalataiba is. Záhonyi Ádám, a bank járműipari ügyfélkapcsolatokért felelős vezetője kiemelte: A magas infláció és az ebből eredő magas forintkamatszintek egyértelműen nehézséget jelentettek minden járműipari szereplőnek, amit még fokozott a növekvő működőtőke-igény a hirtelen megugró készletszintek miatt. A finanszírozás nehézségeit sok ágazati szereplő a 2023-ban előtérbe kerülő támogatott hitelek – kkv-k számára a Széchenyi-kártya-program, illetve nagyobb vállalatok számára a Baross Gábor-program – segítségével hidalta át.

Idén várhatóan a banki finanszírozásban a saját forrású euróhitelek mellett a forinthitelek is egyre nagyobb teret nyernek. 

Ebben segítséget jelent a Bankszövetség és a Nemzetgazdasági Minisztérium januári megállapodása, melynek értelmében a cégek az új, változó kamatozású vállalati forinthiteleket a futamidő első hat hónapjában a BUBOR szintjével egyenlő kamatozással érhetik el. „A hitelezéssel kapcsolatban jelentős lépéselőny számunkra, hogy az egymilliárd forintot meghaladó árbevételű járműipari cégek 40 százaléka rendelkezik MBH-bankos kapcsolattal és bankszámlával, így vezető piaci pozíciónknak köszönhetően első kézből, korai fázisban értesülünk az ügyfelek igényeiről, melyekre a hatékony szervezeti struktúránkra támaszkodva gyorsan tudunk megoldással, tanácsadással szolgálni” – mutatott rá Záhonyi Ádám.

Mivel új autók vásárlása során meghatározó szempont a finanszírozás, a döntést nagymértékben megkönnyíti, ha több elérhető konstrukció is kínálkozik

– erre már Hanczár Zsolt, az MBH Euroleasing értékesítési vezetője világított rá. Szerinte ezt a lehetőséget teremti meg a nyílt végű pénzügyi lízing magyarországi meghonosítása, amely Nyugat-Európában régóta bevett megoldást ad a nagyobb értékű autók finanszírozására. Ez néhány éve már a hazai magánszemélyek számára is elérhető.

(Borítókép: Carl Court / Getty Images)
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére