Fügés-diós ízvariáció nyert az év szaloncukra versenyen

• 2023. november 30., csütörtök •
Hiába volt általában némi konszolidáció az élelmiszerek piacán, a kakaó és a cukor drágulása a szaloncukrok árát is az egekbe vitte.
Fügés-diós ízvariáció nyert az év szaloncukra versenyen

A normál kategóriában egy kiló szaloncukorért már 5-6 ezer forintot, a prémiumtermékekért pedig akár 12-15 ezer forintot kell fizetni az idei ünnepi szezonban – mondta el az Az év szaloncukra verseny eredményhirdetésén Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke. Az infláció már tavaly is éreztette hatását, az édességek általában drágultak, a táblás csokoládé például mintegy 20 százalékkal. Az év végi ünnepek kivételes voltát jelzi, hogy a szaloncukor forgalma stagnált, illetve a nagy visszaesésben még egy kivétel akadt: a csokimikulások forgalma 800-ról 900 tonnára emelkedett - írja a Világgazdaság.

A drágulás fő oka a kakaó egy év alatt bekövetkezett, 75 százalékos áremelkedése, amit globális felmelegedés a két fő szállítónál – a világ kakaótermelésének kétharmadát adó Elefántcsontparton és Ghánában – érzékelhető El Nino-hatás, illetve a termelés finanszírozási problémái és az infrastrukturális hiányosságok miatti gyenge termés okoztak. Ráadásul az EU-ban a cukor ára is jócskán megemelkedett, szintén termelési problémák miatt, ennek következtében megnőtt az importhányad.

Itthon jellemző az édességpiacra, hogy 

a prémiumtermékek forgalmának növekedése megállt, az emberek inkább az olcsóbb, saját márkás termékeket keresik.

Eközben azonban az organikus, a bio-, a vegán és a funkcionális édességek forgalma dinamikusan növekszik – mondta Sánta Sándor. A vegán termékek térhódítása pedig már a szezonális édességeknél is észrevehető.  

Az ünnepi szezonban általában 3-3,5 ezer tonna szaloncukor fogy, továbbra is a zselés a legnépszerűbb, ezt követi a kókuszos, a karamellás, a marcipános és a mogyorókrémes termék, de nagyon sok új íz is megjelent. Az év szaloncukrát kiválasztani hivatott verseny keretében közel kétszáz ízt kóstoltak, köztük sok újat. 

Az év szaloncukra a balatongyöröki Promenád kávéház fügés diós finomsága, az ezüstérmes a Stühmer körtezselés-muskotályos szaloncukra, a harmadik pedig a Keszthelyi Sütibolt meggyes marcipános terméke lett.  

A versenyre jellemző volt idén is, hogy sok új íz bejött, a gyerekek kedvence kategóriában például a Sulyán cukrászda robbanó cukros, fehér csokoládés trüffelszaloncukra lett a nyertes, míg az év új íze a Szent Korona cukrászda belga trappista sörös szaloncukra lett.

Forrás: vg.hu
Fotó: Cseh Gábor

közösség

további frisss

lap tetejére