Évtizedes hagyomány törhet meg a Fradinál: új mezszponzort kaphat a csapat

• 2024. március 06., szerda •
A Nike helyét a Puma vagy a Macron veszi át a csakfoci szerint.
Évtizedes hagyomány törhet meg a Fradinál: új mezszponzort kaphat a csapat

A csakfoci.hu arról ír, hogy értesülésük szerint komoly változás történhet a Ferencvárosnál: 

az együttes jelenlegi mezszponzorát, a Nike-t ugyanis közel 20 év után egy másik cég válthatja,

miután a 2014-ben kötött tízéves megállapodás az idény végén lejár. Úgy tudják, az amerikai cég kisebb hangsúlyt helyezne az európai sportcsapatok szponzorációjára - olvasható a Mandineren.

Hangsúlyozzák: az utóbbi időben több lehetséges mezszállítóval is tárgyalt a Fradi, az egyik legkomolyabb esélyes a Puma volt, ám végül 

minden bizonnyal az olasz sportszergyártó cég, a Macron lesz a befutó, amely Olaszországban többek között a Sampdoria, a Bologna, vagy éppen az Udinese mezszállítója,

 míg Európa más országaiban együttműködik például az angol Crystal Palace-szel, Stoke Cityvel és a Boltonnal, a francia Nantes-tal, a spanyol Real Sociedaddal, a belga Club Bruggével, a lengyel Lech Poznannal és a horvát Hajduk Splittel is, de a kosárlabdában, a röplabdában és a kézilabdában is jelen van.

A Nike a magyar labdarúgó-élvonalban jelenleg kizárólag a Fradit szponzorálja, 2005 óta.

 

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére