Elon Musk: Az új aranyember?

mandiner.hu • 2023. november 19., vasárnap •
Musk azt akarja, hogy az X legyen a „minden applikáció”, hogy a bankolástól kezdve a vásárláson, a randizáson és a csetelésen át a streamingnézésig mindent ezen végezzen az ember. Ijesztő? A Google és a Facebook már amúgy is ezt teszi két évtizede.
Elon Musk: Az új aranyember?

A mandiner.hu részletesen bemutatja cikkében a világ leggazdagabb emberét. Mint írják, amihez eddig hozzányúlt, arannyá változott, a pénzcsinálás mellett nagy technológiai áttörések fűződnek a nevéhez, és ma már egyre harciasabban áll ki a politikailag korrekt fősodor ellen.

Musk összetett jellem, aki technológiai óriáscégeivel a világ gazdaságát, az azóta X-re átnevezett 

Twitter felvásárlásával pedig már a globális közvéleményt is befolyásolni képes

 – és ebbéli státuszában nemegyszer a magyar családpolitikát is méltatta. Tizenegy gyermek apjaként talán nem is meglepő ez irányú érdeklődése. Nos, igen, a család: senkit nem lehet megérteni családi gyökerei, az indíttatása nélkül, és ez a helyzet Muskkal is.

Elon Musk 1971-ben született Dél-Afrikában, majd Amerikában futott be hatalmas techipari karriert. Egészen röviden ez az életpályája, de nyilván ennél jóval bonyolultabb a történet. Már a gyökerei is. Ősei között vannak búrok, hollandok, svájciak, britek. Anyai nagyapja, Joshua Haldeman egyfajta repülős sztárkalandor volt, aki Kanadát hagyta hátra az ötvenes években, hogy a politikailag szimpatikusabb, apartheidrendszerű Dél-Afrikában éljen tovább családjával. Apai nagyapja, Walter Musk a nácik ellen dolgozó katonai hírszerző és rejtjelező volt a második világháborúban. Elon szülei sem hétköznapi figurák: apja, Errol Musk is kalandor volt egész életében, smaragddal kereskedett, és leginkább a dél-afrikai fehér felső tízezer köreiben mozgott a rendszer összeomlásáig. Anyja, Maye Musk fotómodell volt, máig aktív, és szívesen szerepel a nemzetközi nyilvánosságban. Elon Musk szüleinek házassága nem tartott sokáig. Errol – mint a nagyra törő férfiak apja általában – kemény, erőszakos ember volt, s

állandó konfliktusok közepette nevelte fel a kis Elont.

A kissé különc, ámde jó képességű fiú ugyanis nagyobb korára odaköltözött apjához – de aztán sem a bullyinggal terhelt iskolákban, sem az apjával való kapcsolatában nem találta a helyét. Annál inkább a tudományos könyvekben, a csillagászat, a születő számítógépes ipar és a fantasy-társasjátékok világában. Az iskolában is sokat nézett kifelé az ablakon álmodozva – jól szituált, de szétzilált családból jött, és nem lehetett sejteni, hogy egyszer majd a világ leggazdagabb embere lesz belőle.

Kanada, egyetem.... és kiderült, hogy Musk 1994-ben, a techipar hajnalán

a legjobbkor volt a legjobb helyen: a Szilícium-völgyben.

A mai életünket meghatározó kaliforniai térségben működő techcégek közül sokan még gyerekcipőben jártak, vagy el sem indultak – még a Windows 95 is csak akkoriban jött ki –, így Elon Musk résztvevője, alakítója és végül az egyik legnagyobb arca lett a világunkat megváltoztató szilícium-völgyi technológiai és gazdasági forradalomnak. Először egy energiatárolással kísérletező társaságnál, majd a Rocket Science Games nevű videójáték-fejlesztőnél gyakornokoskodott. Ekkor érkezett a jó hír, hogy fölvették a patinás Stanford Egyetem anyagtudományi doktori programjába – de annak kezdete után két nappal otthagyta az egészet, és inkább „beszállt az internetbe”. De nagyon.

További részletek és a teljes írás a mandiner.hu-n olvasható.

Kép: AFP/Chandan Khanna

közösség

további frisss

lap tetejére