Drasztikus változások jönnek, a magyar és külföldi munkavállalókat is érinti

• 2023. december 06., szerda •
„Az új idegenrendészeti törvényjavaslattal összhangban tovább szigorodnak a munkásszállások építésének támogatási feltételei is. Ezentúl előírás lesz többek között, hogy a munkásszálláson legalább 50 százalékban magyar munkaerőt kell elszállásolni” – tájékoztatott erről a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, majd hozzátették: a kormány elkötelezett a magyar munkaerő foglalkoztatásának további növelése mellett, a betöltetlen álláshelyeket pedig – amennyiben rendelkezésre áll – minden esetben magyar munkaerővel kívánja feltölteni.
Drasztikus változások jönnek, a magyar és külföldi munkavállalókat is érinti

A közleményt a tárca úgy kezdte, hogy 2010 óta Magyarországon 1 millióval dolgoznak többen, mint a Gyurcsány-korszakban. Míg a foglalkoztatottak száma 4,7 millió fölé nőtt, a regisztrált munkanélküliek száma történelmi mélypontra csökkent - írja az Index

A kormány célja, hogy kihasználva a munkaerőtartalékot, tovább emelje a foglalkoztatottak számát, ezt segíti a munkásszállások építésének támogatása is. Kiemelték, hogy a következő négy évben összesen 20 milliárd forint felhasználásával 25-30 újabb munkásszállás építése indulhat el kormányzati támogatással, amely érdemben járulhat hozzá a munkaerőhiány csökkentéséhez.

AZ ÚJ LÉTESÍTMÉNYEKBEN KÜLFÖLDI MUNKAERŐ ELSZÁLLÁSOLÁSÁRA CSAK AKKOR LESZ LEHETŐSÉG, HA NINCS MAGYAR MUNKAVÁLLALÓK ELHELYEZÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNY.

A közleményben kitérnek arra is, hogy az új program az elődjénél szigorúbb követelményeket támaszt a beruházókkal szemben is, melyek a munkásszállások lehető legjobb kihasználtságának biztosítását, az elszállásolt munkavállalók kényelmi igényeinek kielégítését, az épületek fenntarthatósági, környezetvédelmi szempontoknak történő megfelelését, valamint a beruházási folyamat szorosabb ellenőrzését szolgálják.

Számos részletet tisztáztak

Emellett a munkásszállások lehető legjobb kihasználtságának biztosítása érdekében bevezetett könnyítés, hogy határozott idejű munkaviszony, gyakornoki jogviszony, illetve alkalmi vagy idénymunka keretében foglalkoztatott személyek is elszállásolhatók, továbbá nem lesz meghatározva az elszállásolt munkavállalók állandó lakóhelye és a munkavállalás helye közötti távolság minimuma sem – összegezték a közleményben.

A KIHASZNÁLATLAN MUNKÁSSZÁLLÁSOK ÜZEMELTETŐI EMELLETT SZANKCIONÁLHATÓKKÁ IS VÁLNAK, AMENNYIBEN A LÉTESÍTMÉNYEK KIHASZNÁLTSÁGA NEM ÉRI EL A PROGRAM ÁLTAL MEGHATÁROZOTT SZINTET.

A munkásszállás létesítésére nyújtott támogatásban gazdasági társaságok részesíthetők. A támogatás regionális beruházási támogatás formájában – 30 és 80 százalék közötti – támogatási intenzitással legalább 80, de legfeljebb 200 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakításához nyújtható.

A tárca közleményében végül azt is részletezi, a beruházónak vállalnia kell, hogy a támogatással megvalósított létesítményt legalább 10 éven keresztül munkásszállásként üzemelteti, valamint a munkásszállás működtetése céljából a fenntartási időszakban a munkásszállás férőhelyeinek számához igazodó létszámú, de legalább négy álláskeresőt alkalmaz, ami javíthatja a térség foglalkoztatását. A szabálymódosítás hamarosan megismerhetővé válik a Magyar Közlönyben.

(Borítókép: Munkások Kínában 2005. április 6-án. Fotó: China Photos / Getty Images)
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére