Dárdai ment, Storck jött

SzR-nso.hu • 2015. július 22., szerda •
Nem én, hanem a csapat, a magyar válogatott a fontos – ezt Bernd Storck mondta, amikor új szövetségi kapitányként bemutatkozott az MLSZ keddi sajtótájékoztatóján. A hírek fókuszába azonban nem a német szakember, hanem Dárdai távozása került.
Dárdai ment, Storck jött

Az MLSZ hétfői bejelentését követően kedden sajtótájékoztató keretében mutatta be a magyar labdarúgó-válogatott új, következő négy Európa-bajnoki selejtezőre kinevezett szövetségi kapitányát, Bernd Storckot.

A sajtóeseményen Vági Márton, az MLSZ főtitkára vázolta fel a magyar válogatott és a Hertha között kialakult helyzetet, Dárdai Pál berlini visszahívásának és Bernd Storck kinevezésének körülményeit. 

Storck a várakozásaival kapcsolatban elmondta, tudja, hogy a románok elleni mérkőzésen eltiltás miatt nem mindenkire számíthat. Azt nem zárta ki, hogy az U20-as válogatott tagjai közül meghív valakit. Ugyanakkor – Dárdaival ellentétben – nem vállalkozott jóslásra az előttünk álló meccsekkel kapcsolatban, hogy hány pontot szerzünk.

„Ahogy Dárdai Pál is elmondta, tizenegy ponttal nagyon jó helyzetben vagyunk. Az északíreket és akár a románokat is befoghatjuk, bármit elérhetünk, teljesen nyitott a csoport, de lépésről lépésre szeretnénk haladni, mindig csak az előttünk álló feladat a fontos” – fogalmazott a szakember.
Érdekesség, hogy Bernd Storck volt az, aki a Hertha megfigyelőjeként 1996-ban kiszúrta Dárdai Pált egy utánpótlás-válogatott mérkőzésen, majd javasolta a szerződtetését is főnökének, Jürgen Röbernek. A később a Herthánál klubrekorderré váló Dárdai az 1997 januári átigazolási időszakban szerződött a BVSC-től a berliniekhez.
A magyar labdarúgó-válogatott már új, megbízott szövetségi kapitánnyal fogadja szeptember 4-én Romániát Európa-bajnoki selejtezőn.

 

közösség

további frisss

lap tetejére