Bebizonyították, hogy a papírpohár is ugyanolyan környezetszennyező

index.hu • 2023. augusztus 27., vasárnap •
A Göteborgi Egyetem kutatói kimutatták, hogy a természetbe kerülő egyszer használatos papírpoharak is tartalmaznak mérgező vegyi anyagokat. Állításuk szerint így nem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy kevésbé szennyeznék a környezetet, mint műanyagból készülő társaik.
Bebizonyították, hogy a papírpohár is ugyanolyan környezetszennyező

Az utóbbi években a csapból is a műanyagszennyezésről szóló kutatások és jelentések folytak, aminek hatására divatba jött az alternatív anyagok használata. Ennek köszönhetően a legtöbb vendéglátóhelyen az elviteles, egyszer használatos műanyag poharakat, szívószálakat, evőeszközöket és csomagolóanyagokat már lecserélték ezek papírból készült változataira – azt gondolván, hogy ezek kevésbé szennyezik az élővilágot, írja az index.hu.

A Göteborgi Egyetem kutatói egy friss tanulmányban azt vizsgálták, hogy a különböző anyagokból készült eldobható poharak milyen hatással vannak a lepkeszúnyog lárváira. Eredményeikkel arra világítanának rá, hogy a papírhulladék nem feltétlenül mondható kevésbé kártékonynak a műanyagnál – írják az egyetem honlapján megjelent összefoglalóban.

A kutatók papírpoharakat és műanyag poharakat hagytak heteken keresztül nedves üledékben és vízben, majd figyelték, hogy a belőlük kiszivárgó vegyi anyagok hogyan hatottak a lárvákra.

Minden pohár negatívan befolyásolta a szúnyoglárvák növekedését

– mondta Bethanie Carney Almroth, a Göteborgi Egyetem Biológiai és Környezettudományi Tanszékének környezettudományi professzora.

A bioműanyag is csak műanyag

A jelenség magyarázata egyszerű. Mivel a papír nem zsír- és vízálló, ezért az élelmiszer-csomagoló anyagként használt papírt speciális felületi bevonattal kell kezelni. Ezt a bevonatot bioműanyagból állítják elő, hogy a pohárban lévő ital ne áztassa át a papírt.

A műanyag bevonat jellemzően polilaktidból, PLA-ból, egyfajta bioműanyagból készül. A bioműanyagok attól „biók”, hogy megújuló erőforrásokból állítják elő őket (a PLA-t általában kukoricából, maniókából vagy cukornádból), nem pedig fosszilis tüzelőanyagokból, mint a hagyományos műanyagok 99 százalékát. A PLA-t  biológiailag lebomló anyagként tartják számon, ami azt jelenti, hogy megfelelő körülmények között gyorsabban lebomlik, mint az olajalapú műanyagok,

DE A GÖTEBORGI EGYETEM KUTATÓINAK TANULMÁNYA BEBIZONYÍTOTTA, HOGY ETTŐL MÉG UGYANÚGY MÉRGEZŐ LEHET.

„A bioműanyagok nem bomlanak le hatékonyan, amikor a környezetbe, a vízbe kerülnek. Fennállhat a veszélye annak, hogy a műanyag a természetben marad, és a keletkező mikroműanyagokat az állatok és az emberek lenyelik – ugyanúgy, ahogyan más műanyagokat is. A bioműanyagok legalább annyi vegyi anyagot tartalmaznak, mint a hagyományos műanyag” – magyarázta Bethanie Carney Almroth.

közösség

további frisss

lap tetejére