Az izraeli seregben szolgál egy magyar lány

• 2023. november 02., csütörtök •
Másfél hónapos kiképzést követően máris éles háborús helyzetbe csöppent.
Az izraeli seregben szolgál egy magyar lány

Az Euronews készített interjút K. Kirával, egy Izraelben élő magyar lánnyal, akinek nyár végén az izraeli-palesztin háború kitörése előtt kötelezően be kellett vonulnia az izraeli seregbe. Másfél hónapos kiképzést követően máris éles háborús helyzetbe csöppent - írja a Mandiner.

Kira felidézte azt a helyzetet, amikor a háború kitöréséről értesült:

„A másfél hónapos alapkiképzés utáni éppen rövid szünetünket töltöttük otthon, amikor jött a hír. Amikor visszamentünk a bázisra, már nem volt lehetőségünk a kurzus folytatására, hanem egy gyors, kétnapos pszichológiai és technikai kiképzést kaptunk, majd egy teljesen új és ismeretlen csapatba helyeztek át. 

Nagyjából másfél hónapos tréning után találtuk magunkat egy valós háborús helyzetben. Erre tényleg senki nem számított”.

Hol teljesít szolgálatot? Fegyverrel vagy anélkül?

A lapnak elmondta, hogy idén augusztusban, a gimnáziumi érettségi után vonult be a hadseregbe, ahol a légierőhöz osztották be. Feladatáról annyit elárult, hogy 

A VADÁSZREPÜLŐK FELSZÁLLÁS ELŐTTI ÉS LESZÁLLÁS UTÁNI RÉSZLETES ELLENŐRZÉSE LESZ MAJD A FELADATA, A GÉPEK EGÉSZ FEGYVERZETÉRE KITERJEDŐEN.

Arra a kérdésre, hogy volt-e lehetősége választani, hogy fegyveres vagy nem fegyveres szolgálatot teljesítsen Kira elmondta, hogy „a fiúktól eltérően a lányok választhatnak a bevonulás előtt”.  

Hozzátette: „Itt azt is figyelembe veszik, hogy a van-e testvérünk, és úgy egyébként milyen a családi helyzetünk. Mivel én egyedüli gyerek vagyok és az édesanyámmal élek Izraelben, 

a személyes meggyőződésemen túl ezek a körülmények is egyértelművé tették, hogy nem fegyveres szolgálatra kerülök majd.”

Arról, hogy most mit csinál pontosan a seregben, úgy nyilatkozott, hogy „jelenleg még csak egyéb, a helyzet által megkívánt kisegítő feladatokat végzünk el egy katonai légibázison, de a konkrét munkánkról nem árulhatok el részleteket”. 

Nyitókép: illusztráció, Ahmad GHARABLI / AFP
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére