Az iskola udvarán állt le Dávid szíve, újra kell tanulnia mindent, mint egy kicsi gyereknek

borsonline.hu • 2023. augusztus 13., vasárnap •
Bár az orvosok azt mondták, hogy élete végéig ágyhoz lesz kötve, Dávid, aki május 9-én összeesett az iskolaudvaron, a csodával határos módon fejlődik. A világot azonban újra meg kell ismernie, memóriakiesés miatt.
Az iskola udvarán állt le Dávid szíve, újra kell tanulnia mindent, mint egy kicsi gyereknek

Május 9-én fenekestől felfordult egy salgótarjáni család élete: a 7. osztályos Dávid szíve minden előzmény nélkül megállt tornaórán. A kisfiút azóta kórházban kezelik: most épp Miskolcon folyik a rehabilitációja. Édesanyja, Szandra elmondása szerint Dávid egyre erősebb és ügyesebb, de a baleset következtében lett egy kisebb memóriakiesése, ami miatt most nem tudja például azt, hogy milyen színek és állatok vannak, vagy hogy mi az, hogy villanyoszlop - írja a borsonline.hu.

„Újra meg kell ismerkednie a világgal”

A Dávidot ért baleset után az orvosok nem voltak túl bizakodóak a kisfiú állapotát illetően, akinél oxigénhiányt és visszafordíthatatlan agykárosodást állapítottak meg.

Azt jósolták, hogy Dávid élete végéig ágyhoz lesz kötve.

Az édesanyát azonban biztatták, hogy higgyen a csodában, amit a rengeteg ima és fejlesztés meg is hozott Dávid számára. A fiú nemhogy nem maradt ágyban fekvő beteg, de mára már tud járni, beszélni és minden csövet eltávolíthattak a szervezetéből.

Dávidka nagyon erős és ügyes, hamarosan hazamehetünk Miskolcról és otthon folytatjuk a terápiát majd gyógypedagógussal, gyógytornásszal. Menet közben azonban lett egy kisebb memóriakiesése,

így most újra kell tanulnia mindent, mint egy kicsi gyereknek

– mesélt Szandra a Borsnak, aki elmondta, hogy Dávid jelenleg nem tudja, milyen állatok, színek vagy épp számok vannak, de nemrég azt is el kellett magyarázni neki, hogy mi az a villanyoszlop. Ezzel szemben az édesanya úgy gondolja, ez legyen a legkevesebb, amivel szembe kell nézniük.

Hamarosan hazatérhetnek Salgótarjánba

Ahogy arról korábban a Bors beszámolt, Dávidéknak új albérlet után kellett nézniük, hiszen jelentősen megnőttek az anyagi terheik a kórházban töltött időszak alatt. Szandra elesett eladói bérétől, hogy kisfia mellett lehessen, így már nem tudta fenntartani korábbi lakásukat. A család azonban nem maradt egyedül a bajban, az ismerősök a segítségükre siettek, így a miskolci rehabilitációról már egyenesen az új albérletükbe költözhetnek.

Hamarosan hazamehetünk, az iskola azonban egyelőre csúszik szerintem, hiszen Dávid hiába 7. osztályos, most nagyon sok mindent újra kell tanulnia. A többit megbeszéljük, hogy mire lesz lehetőségünk magánóra keretei között, gyógypedagógussal és azon kívül is, hogy

minél hamarabb visszaszokjon a világba

– árulta el a terveket Szandra, aki múlt hétvégén már hazamehetett Dáviddal pár napra. – "Nagyon furcsa, de jó is volt ennyi idő után. Dávidnak viszont sajnos minden teljesen ismeretlen volt otthon is" – tette hozzá.

közösség

további frisss

lap tetejére