Áll a bál Németországban a migránskártya bevezetése miatt

• 2024. február 20., kedd •
Nincs egyetértés Németországban a kormánykoalíció három pártja, a szociáldemokrata SPD, a Zöldek Pártja és a szabad demokrata FDP között a menedékkérőknek adott fizetési kártya (Bezahlkarte) miatt, de az ellenzéki CDU/CSU-nak is sajátos elképzelései vannak arról, hogy mire költhetnék a menedékkérők a pénzt.
Áll a bál Németországban a migránskártya bevezetése miatt

A német tartományok Olaf Scholz kancellárral egyeztetve csak nemrég állapodtak meg arról, hogy a menedékkérők állami segélyezésének formájaként bevezetik az úgynevezett fizetési kártyát, amelynek lényege, hogy a befogadásra várók a nevükre szóló kártyákra utalt pénzből tudnak vásárolni - írja az Index.

A kártyával kiküszöbölnék, hogy átutalják a segélyt az otthon maradt hozzátartozóiknak vagy barátaiknak. A konzervatív ellenzék azt is betiltaná, hogy alkoholt és cigarettát vásárolhassanak az összegből. Január végén a 16 szövetségi tartományból 14 megállapodott a menedékkérők fizetési kártyájának bevezetésére irányuló közös eljárásról, amely a tervek szerint nyártól lenne alkalmazható – írja az Infostart.

Egymásnak ugrottak a pártok

Néhány tartományban elkezdték alkalmazni a kártyát, az országos bevezetés előtt azonban még törvénymódosításokra van szükség, amelyet a Bundestag jövő héten tűzne napirendre. Az említett pártok vitái azonban nehezítik a folyamat előrehaladását. 

Az SPD és az FDP, valamint az ellenzéki konzervatív pártok azzal vádolják a Zöldeket, hogy egy előzetesen már létrejött megállapodást támadnak. A Zöldek szerint nincs szükség új szabályozásra és alkotmányjogi okokra hivatkozva utasítják el azt, hogy ne lehessen alkoholt és cigarettát vásárolni az összegből, ahogyan azt a bajor CSU korlátozná. 

Aki havonta 200 euró zsebpénzt dohányzásra vagy italozásra költ, annak ezt a pénzt munkával kellene megkeresnie

– így érvelt a CSU egészségpolitikusa.

A vita miatt az FDP frakcióalelnöke már az eleve gyenge lábakon álló koalíció bomlasztásával fenyegetőzött.

Ha a Zöldek valóban megtorpedózzák ezt a minimálisan invazív beavatkozást a menedékkérők ellátásáról szóló törvénybe, az megkérdőjelezi a koalíció folytatását

– mondták. 

A menedékkérők a befogadóállomásokon elsősorban természetbeni ellátásban részesülnek, de a mindennapi életben felmerülő személyes szükségletük fedezésére is kapnak meghatározott összeget, amely egy egyedülálló felnőtt számára 185 eurót jelent. 

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére