Tóth Géza emlékverseny másodjára

EB • 2013. május 02., csütörtök •
A két éve elhunyt Tóth Géza ezüstérmes olimpiai súlyemelő nagysága előtt tisztelegnek a hétvégéi súlyemelő versennyel.

Szombathely díszpolgárává választott Tóth Géza 1955-ben lett válogatott, a világversenyeken összesen 22 medált szerzett: VB-ken négy arany-, három ezüst- és négy bronzérmet, EB-ken pedig öt első, három második és két harmadik helyet. Amellett három világcsúcs és 157 országos rekord fűződik a nevéhez. Mesteredzői minősítést szerzett, 1972 és 1987 között vezetőedzőként dolgozott a Haladásban. Súlyos betegség után, 79 éves korában hunyt el 2011-ben.

 

Tavaly, hagyományteremtő szándékkal súlyemelő versenyt rendeztek emlékére. A terv az volt, hogy ez ne egy esztendőre szóljon, hanem évről-évre megrendezzük. Az önkormányzat segítségének hála, sikerült- fogalmazott az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Németh László, a Vas Megyei Súlyemelő Szövetség elnöke.

Az önkormányzat számára nem volt kérdés, hogy az emlékverseny ötlete mellé álljon. Tóth Géza olyan értékvilágot képviselt, amely túlmutat a sportoló kompetenciáin- mondta Lazáry Viktor sportügyekért is felelős alpolgármester. Mindig lehetett rá számítani, és mindig megmondta az őszinte véleményét- emlékezett.

Lazáry kiemelte, a Haladás sportkomplexumot érintő fejlesztésekkel nem csak a jelenlegi sportolók mindennapjait teszik komfortosabbá, de egyben adóznak a valaha itt sportolók emlékeinek is.

A verseny az országban egyedüliként pénzdíjas, és ez annak köszönhető, hogy Szombathely önkormányzata anyagilag is támogatta a rendezvényt- hangsúlyozták a szervezők. Márkus Erzsébet úgy látja, színvonalas versenynek nézünk elébe, melyen többek között a magyar válogatott, Baranyai János és egy osztrák versenyző is részt vesz.

A délelőtti, ifi versenyek után fél 1-kor hivatalosan is megnyitja kapuit a II. Tóth Géza Súlyemelő Emlékverseny. Fél kettőtől a nők, 16.00-tól pedig a férfiak ragadnak majd súlyokat.

közösség

további frisss

lap tetejére