Sport határok nélkül

Frisss • 2013. augusztus 27., kedd •
A Naprej-Előre című programsorozat szombathelyi állomásán agykárosodást szenvedett emberek és olimpiai -, valamint Európa bajnokok sportoltak együtt az Aréna Saváriában.
Sport határok nélkül

A program a  szombathelyi  Regionális Szociális Forrásközpont Nonprofit Kft. és a szlovéniai  Center Naprej Maribor összefogásával valósult meg, de  az Európai Unió is támogatásra érdemesnek találta, így lehetséges, hogy egyik elemévé vált a Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Programnak- mondta el dr. Takátsné dr. Tenki Mária tanácsnok megnyitó beszédében.

A Naprej-Előre program az agykárosodást szenvedett embereket segíti úgy, hogy közben túllép a megszokott rehabilitációs tevékenységeken. Ezért történhetett meg, hogy a program segítségével az agysérült emberek jártak Szlovéniába síelni, szánkózni, táborozni, falat mászni, itthon íjászkodtak, búvárkodtak, a Rába folyón kenuztak, a Holdfényligetben bejárták a Kalandparkot. A tanácsnok kiemelte, az eddigi tapasztalatok  szerint a komoly kihívást jelentő programok a résztvevők fizikai rehabilitációja mellett az önbecsülésüket is növelték, mintahogyan a művészetterápiás foglalkozások is életre szóló élményekkel gazdagították őket.

Az  Aréna Savariában kedden csapatversenyeknek ügyességi játékoknak adott otthont úgy, hogy  közben a fogyatékos, agysérült emberek és élsportolók, olimpiai és Európa bajnokok, diákok, és szociális intézmények munkatársai együtt, egymást segítve, szórakokozhattak. A eredményhirdetésben Szakály Gábor tanácsnok volt a szervezők segítségére.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére