Sikeres volt a jubileumi Isis Dance Open

LORIGO LH, Fotó: Budai István • 2018. november 04., vasárnap •
A versenyen a  Magyar Táncsport Szakszövetségtől Faludiné Lovas Henriette átvehette az utánpótlás nevelésért járó pedagógiai díjat is.
Sikeres volt a jubileumi Isis Dance Open

Október utolsóhétvégéjén rendezte meg a LORIGO TSE a 20. Isis Dance Open táncversenyt, amelyet dr.Takátsné dr. Tenki Mária Bizottsági Elnök Asszony nyitott meg. A jubileum alkalmából a szombathelyi önkormányzat nevében egy emléklapot adott át az egyesületnek.

Maratoni versenynap volt, amely délelőtt 9 órakor kezdődött a legkisebbek, a tánciskolások versenyével, majd 11 órától a versenykönyvesek , a magasabb kategóriájú és korosztályú párosok versenyét láthatta a közönség.  Az esti program pedig igazi kuriózum volt az országos ranglistákkal, valamint a meghívásos latin versennyel. Felnőtt korosztálynak 10 tánc ranglista, a Junioroknak Standard ranglista volt, valamint először láthatott a szombathelyi közönség a Senior korosztálynak hirdetett 10 tánc ranglistát. A meghívásos latin versenyen Magyarország legjobb latin táncosaiban gyönyörködhetett a teltházas közönség.  A nap folyamán 69 kategóriában hirdettek eredményt a verseny műsorvezetői Papp Tibor és Faludiné Lovas Henriette.

Fellépő vendégek: Energy , a Galaxy Rock' Roll Club párosai, valamint a LORIGO TSE. magyar bajnok junior latin formációs csapata, és a gyerek formáció által előadott standard koreográfia, amellyel a délelőtti formációs versenyen arany minősítést szereztek. Az est sztárvendége Keresztesi Ildikó  énekesnő produkciója, aki az 1.ISIS DANCE OPEN-en is fellépett.

Sikerrel zárult a verseny, mivel a fő versenyszámban, a Felnőtt-Ifjúsági 10 tánc versenyen Gombkötő Balázs- Laskovics Petra, a LORIGO TSE. párosa ezüstérmet szerzett. A versenyen a  Magyar Táncsport Szakszövetségtől Faludiné Lovas Henriette átvehette az utánpótlás nevelésért járó pedagógiai díjat is.

Isis Open eredmények:

Tánciskolás eredmények:

Tímár Dániel - Boros Liza: gyerek 1. kezdő standard, latin 1. helyezés

Simon Kolos - Szabadfi Eszter: gyerek 1. kezdő standard 2. helyezés, latin 4. helyezés 

Takács Benedek - Nagy Jázmin: gyerek 1. kezdő standard 4. helyezés

Horváth Patrik - Temesi Flóra: gyerek 1. kezdő standard 5. helyezés, latin 7. helyezés

Szűcs Martin - Ferincz Lili: gyerek 1. kezdő standard 6. helyezés, latin 6. helyezés 

Polányi Koppány - Polgár Sára: gyerek 1. kezdő latin 5. helyezés

Lepsényi Gábor - Faludi Olívia: gyerek 1 középhaladó standard 1. hely, haladó latin 1. hely

Joó Csenger - Rába Rebeka: gyerek 1 középhaladó standard 2. hely, haladó latin 2. hely 

Udvardi Gergő - Katona Míra Tímea: gyerek 1 középhaladó standard 3. hely, haladó latin 3. hely

Rejtő Máté - Kánya Beáta Hanna: gyerek 2 kezdő standard 2. helyezés,  latin 1. helyezés

Simon Áron - Korn Vivien: junior 1 haladó latin 1. helyezés, standard 2. helyezés

Bálint Péter - Rozmán Vivien: junior 1 haladó standard 1. helyezés, latin 2. helyezés

Román Krisztián - Gulyás Nadin: junior 2 kezdő, standard, latin 1. helyezés

 

Klubközi eredmények:

Tóth András - Ávár Kornélia: gyerek 2 D standard 2. helyezés, latin 3. helyezés, junior 1 D standard 1. helyezés, latin 2. helyezés

Faludi Bálint - Paksa Luca: Gyerek 2 C standard 2. helyezés, latin 2. helyezés, junior 1 C standard 6. helyezés, latin 5. helyezés

Vermes Máté - Gerencsér Zsófia: junior 1 D latin 1. helyezés, junior 2 D latin 2. helyezés

Tóth Zoltán - Kránicz Anna Boglárka: junior 1 C standard 2. helyezés, latin 4. helyezés, junior 2 C standard  4. helyezés ,latin 1. helyezés

Kovács Ádám - Faludi Eliza Eszter: junior 1 C standard, junior 2 C standard 1. helyezés, junior 1 B latin 2. helyezés

Maróthy Róbert - Orsai Milla:Ifjúsági - felnőtt D standard 1. helyezés, latin 4. helyezés, felnőtt D latin 5. helyezés

Cziráki Bálint - Balogh Anna: Junior 2 C standard  2. helyezés, latin 5. helyezés, Ifjúsági C standard 1. helyezés, latin 3. helyezés

Tóth Kornél - Ávár Júlia: Ifjúsági C standard 2. helyezés, latin 6. helyezés, Felnőtt C standard 1. helyezés, latin 4. helyezés

Zalavári Csaba - Ács Enikő Judit: Felnőtt E standrd 3. helyezés, latin 3. helyezés

Iván Barnabás Vincze Anikó: Ifjúsági C standard 4. helyezés, latin 5. helyezés, Felnőtt C standard 3. helyezés, latin 3. helyezés

Bodovics Máté - Horváth Jázmin: Ifjúsági - felnőtt D standard 2. helyezés, latin 6. helyezés

Szalai Máté - Nagy Júlia: Felnőtt A latin 3. helyezés

 

Junior Standard ranglista:

Kovács Ádám - Faludi Eliza Eszter: 8. helyezés

 

Ifjúsági és felnőtt Tíztánc ranglista:

Gombkötő Balázs - Laskovics Petra: Ifjúsági - Felnőtt Tíztánc ranglista 2. helyezés

közösség

további frisss

lap tetejére