Nemes bosszút állt a Falco

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2018. május 06., vasárnap •
A felsőházi középszakasz 8. fordulójában 82:72 arányú győzelmet aratott a Falco-Vulcano Energia KC élvonalbeli kosárlabdacsapata az Alba Fehérvár ellen. A sikernek köszönhetően a szombathelyiek ismét a tabella második helyén állnak.
Nemes bosszút állt a Falco

A felsőházi középszakasz székesfehérvári mérkőzésén a lehető legminimálisabb különbséggel, 71:70-re kapott ki a Falco Kelleréktől. Így most a szombathelyiek mindenképpen szerettek volna visszavágni a fehérváriaknak és ennek megfelelően óriási elánnal kezdtek az Aréna Savariában. Szinte pillanatok alatt el is léptek a vasiak 6:0-ra, ám nem sokkal később már a vendégek vezettek 8:6-ra. A hullámzó játék a folytatásra is jellemző maradt. Hol az egyik, hol a másik csapat vezetett néhány ponttal. Váradi triplájának köszönhetően a nyitónegyed végén a Falco ment 21:18-ra.

A második etap elején jött Norfleet és főként neki köszönhetően sikerült 31:22-re elhúznia a hazai alakulatnak. A 16. percben pedig a derbi során először tíz pont volt a különbség: a Falco vezetett 36:26-ra. A negyed végjátéka azonban nem sikerült túlságosan jól a vasiaknak és feljött az Alba 44:39-re.

Térfélcserét követően ismét a szombathelyiek periódusa következett: remekül támadva egy 13:3-ast szakaszt repesztettek Szrecsko Szekulovics tanítványai és máris 57:42 es állásnak örülhettek a hazai szurkolók. A játékrész hajrájában ismét jött egy pici hullámvölgy, ám a fehérváriak csupán 65:54-re tudtak felzárkózni.

Az utolsó 10 percet Pusztahvar két triplája vezette be, melyeknek hála a 24. perc végén már 75:62-re vezetett a Falco. Ezzel pedig a lényegi kérdések el is dőltek. A szombathelyiek végül 82:72 arányban nyertek és így nemes bosszút álltak a fehérvári 71:70-es vereségért. Cseppet sem mellékesen a vasiak visszavették a második helyet a tabellán.

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Falco-Vulcano Energia KC-Alba Fehérvár 82:72 (21:18, 23:21, 21:15, 17:18).

Szombathely, 2600 néző, vezette: Földházi, Papp, Török R.

Falco: Govens 12/3, Perl 10/3, Váradi 15/9, Boriszov 7/3, Taylor 16. Csere: Tóth N. 4, Norfleet 9/3, Pusztahvar 9/6. Edző: Szrecsko Szekulovics

Alba Fehérvár: Hill 19, Simpson 13/3, Harris 2, Lóránt 12, Keller Á. 9. Csere: Pointer 10, Kovács Á., Horton 6, Filipovity 1. Edző: Dzunics Braniszlav

közösség

további frisss

lap tetejére