Annak ellenére, hogy a szombathelyiek felkészülése az anyagi gondok miatt nem volt zökkenőmentes, az első fordulóban Gyirmóton olykor kifejezetten jó játékkal, több ziccert is kialakítva 1-1-es döntetlent értek el a tavaly harmadik helyen végzett kisalföldi együttes otthonában. Persze az idegenbeli pontnak akkor van igazán értéke, ha hazai pályán is nyer egy csapat. A vasiak ma hazai környezetben is bemutatkoznak, a Siófokot fogadják. A Balaton-partiaknál több ismerős arc is található. A vezetőedző Gál István korábban Mészöly Géza segítője volt a Haladásnál, csakúgy, mint a korábban az Illés-Akadémián dolgozó, a Viktória női együttesét is irányító Csordás Csaba, aki most is másodedző, csak éppen a sárga-kékeknél. A játékosoknál pedig Jagodics Bence, Jánvári Gábor, Zamostny Balázs szerepelt korábban Szombathelyen. A Haladáshoz hasonlóan a Siófok is döntetlennel kezdte a bajnokságot, más kérdés, hogy az ifjúsági játékosokkal felálló Balmazújváros elleni hazai 0-0-ra nem igazán lehetnek büszkék. Supka Attila, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője a haladas.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy a Siófok egyáltalán nem rossz csapat, tele van korábbi NB I-et megjárt futballistával. Azonban arra kell koncentrálni, hogy amit a felkészülés során felépítettek, begyakoroltak, az visszaköszönjön a Siófok elleni játékban is. Yuriy Habovda és Tóth-Gábor Kristóf sérült, így rájuk továbbra sem számíthat a tréner.
NBI-es játékosok NBII-es meccse ma este a Rohonci úton
További híreink
Hihetetlen: 19 évesen Európa-bajnok a magyar birkózó, de bírói hiba miatt a legyőzött ellenfele is aranyérmet kapott 
A mindössze 19 éves Lévai Levente aranyérmes lett a kötöttfogásúak 72 kilogrammos súlycsoportjában a somorjai birkózó Európa-bajnokságon, miután nem mindennapi közjátékkal zárult fináléját később szerzett ...
Hatalmas fordítás – megvan az első magyar érem a birkózó Európa-bajnokságról 
Végh Richárd pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta.
Fucsovics hősiesen küzdve, sántán is nyert a címvédő hadjáratán 
A címvédő Fucsovics Márton szetthátrányból fordítva nyert a tavalyi döntőben is legyőzött argentin Mariano Navone ellen, ezzel a negyeddöntőbe jutott a Bukarestben zajló, 596 ezer euró (234 millió forint) ...
Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: elhunyt az évszázad legjobb hazai női kézilabdázója, Sterbinszky Amália 
Az olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes, BEK-győztes kézilabdázó 74 éves volt.
Csoda Párizsban: a Szeged lemosta a pályáról a sztárcsapatot, továbbjutott a Bajnokok Ligájában

Az OTP Bank-PICK Szeged egygólos hátrányból fordítva 35–25-re legyőzte idegenben a francia Paris Saint-Germaint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján csütörtök
Magyar Kupa: megvan az elődöntők párosítása, már csak egy kérdőjel maradt 
A csütörtök esti utolsó negyeddöntő, a 19.30-kor kezdődő MTK Budapest–Fehérvár előtt kisorsolták a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének párosításait. A címvédő Paks és a Ferencváros elkerülte egymást. ...
Június 1-től 8-8 új súlycsoport lesz a súlyemelőknél 
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) június elsejétől új súlycsoportokat léptet életbe mind a férfiaknál, mind a nőknél.
Újabb százmilliók a számlán: a kormánynak köszönhetően megmenekült a patinás magyar klub 
A szombathelyi Haladás előbb 470 millió forintos egyedi támogatásban, majd a kiemelt sportegyesületeknek járó plusz 250 milliós pluszjuttatásban részesült.
Ennyi volt: a szövetségi kapitány nem tart már igényt a válogatott egyik legjobb játékosára 
Nagyon úgy tűnik, hogy Dróth Zoltán nem szerepel többet a magyar futsalválogatottban.
A bringások álma a Bianchi Countervail karbon technológia! 
Egyre jobban érezhető a technológiai innováció a különböző sportágakban is, ennek megfelelően a kerékpárok fejlesztései is követik ezeket a trendeket és újdonságokat. Gondoltad volna, hogy a NASA által ...
Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott 
Nem jött össze a magyar csoda, álom helyett lidércnyomást hozott a labdarúgó-válogatott 1001. mérkőzése: hiába a remek első fél óra, Marco Rossi együttese minden helyzetet kihagyott, majd három
Török-magyar - Rossi: nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére 
Marco Rossi szövetségi kapitány a törökök vendégeként elszenvedett 3-1-es vereség ellenére úgy vélte, a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak teljesítményére nem panaszkodhat a Nemzetek Ligája osztályozójának ...