NBA döntő az EB árnyékában

FB • 2012. június 12., kedd •
Szerdán hajnalban 3 órakor indul a 2011/2012-es szezon döntője az amerikai profi kosárlabda ligában! A kérdés hogy melyik nagy trió fog diadalmaskodni. Az Oklahoma hármas fogata a Durant, Westbrook, Perkins vagy az Amerikában csak nagy hármasnak hívott James, Wade, Bosh szekció ünnepelhet. Legkésőbb hét összecsapás után megtudjuk.

 

Oklahoma City Thunder

Az Oklahoma évek óta tartó szisztematikus munkának köszönhetően jutott el a nagydöntőig, minden szezonban egy kicsit jobbak voltak és tanultak az előző évek hibájából. Kiverték a címvédő Dallast, a mindig veszélyes sztárgárdát a Lakerst, a Spurs elleni főcsoportdöntőben pedig olyan feltámadást produkáltak, amilyet még nem látott az NBA 0-2-ről sorozatban négy mérkőzést nyertek! Ez a feltámadás nagyban Scott Brooks edző érdeme volt, aki belátta, hogy az eddig működő séma nem vezet sikerre a Texasiak ellen és taktikát váltott, ezzel pedig megfordította a párharc képét és megnyerte a csatát. Igazi csapatként játszott ebben a rájátszásban a Thunder, amely nem mindig pattogtatott tökéletesen, de kulcsfontosságú pillanatokban képes volt megújulni, ez pedig döntő volt.

Miami Heat

Igazán hektikus rájátszáson van túl a miami, amely többször is a kiesés szélére sodródott, ám mindig jókor rázták meg magukat sztárjai. Pedig úgy indult, könnyű útja lesz a döntőig Wadeéknek. Az egyik legnagyobb keleti riválist, a New Yorkot, könnyed magabiztossággal intézték el 4-1-re ; a második körben már rezgett a léc, amikor a Pacers 2-1-es vezetéssel indult neki a negyedik találkozónak Indianában, bár utána nem volt pardon. Az előző körben már ott volt a kés a nyakukon, hiszen a Celtics 3-2-re ment ellenük és Bostonban ki is harcolhatták volna a továbbjutást Garnették, ám jött LeBron James és végre úgy játszott, ahogy azt várják tőle, ahogy egyedül ő tud. Egyértelműen eddig a válán vitte csapatát, ám a döntőbe kelleni fog a hármas fogat másik két emberének a jó játéka is.  

Mire lesz képes LeBron James?

Pályafutása során először győztesen vívott meg hetedik mérkőzést LeBron James. A Miami kosarasa, talán élete legjobb párharcán van túl, egymás után másodszor vezette nagydöntőbe a floridai együttest. James harmadszor jutott be a fináléba, 2007-ben még a Cleveland színeiben 4-0-ra kapott ki a San Antoniótól, tavaly pedig, már Heat-játékosként 4-2-re a Dallastól. James, aki a Boston elleni párharc hatodik összecsapásán 45 ponttal, 15 lepattanóval és 5 gólpasszal segítette csapatát, a mindent eldöntő mérkőzésen 31 ponttal, 12 lepattanóval és 2 gólpasszal ismét a mezőny legjobbja volt. A legnagyobb kérdés a döntő előtt hogy vajon James tudja e tartani formáját és győzelemre vezeti e a Miamit vagy pedig az történik mint az előző két döntőben: csődöt mond LeBron. Tavaly a Dallas ellen egyértelműen rajta ment el a párharc, nem tudott felnőni az elvárásoknak. Újabb esélyt kapott, hogy bizonyítsa, korszakos egyénisége az NBA-nek. Ennyire koncentráltnak még nem tűnt James, és ami még segíthet neki: idén nincs rajta teher. A fogadóirodák és a szakértők többsége szerint ők indulnak esélytelenebbként a döntőnek, ami jókora terhet levehet a válláról.

A nagy kérdés tehát az, hogy győz a csapategység, vagy a sztárok vezetik győzelemre csapatukat.

közösség

további frisss

lap tetejére