Vállműtét és másfél hónapos kihagyás vár a Szombathelyi Haladás jelenlegi csapatkapitányára, Bosnjak Predragra. Az egyszeres válogatott futballista a decemberi, MTK elleni idegenbeli bajnokin sérült meg. A meccset – csakúgy, mint a Debrecen elleni összecsapást – végigjátszotta, de egy darabig nem léphet pályára. Az első diagnózis szerint a vállszalagok meghúzódtak, de nem szakadtak el. Mivel azonban fájt a válla, a találkozó előtt kapott egy fájdalomcsillapító injekciót, úgy játszott. Furcsa módon a kéthetes téli pihenőben, kezdte jobban fájlalni is. Miután visszajött Szombathelyre, ultrahanggal is megvizsgálták és kiderült, hogy egy centiméter hosszan és két milliméter mélyen mégis elszakadt a vállszalag. Azóta már a csapatorvoson kívül egy szombathelyi, valamint egy híres újvidéki vállspecialista is megvizsgálta. Fizioterápiára és masszázsra is jár, de semmivel sem jobb, szinte állandóan fájdalmai vannak. Az orvosi szakvélemények szerint mindenképpen műteni kell, csütörtökön véglegesítik a szerbiai műtét időpontját. Artroszkópiás beavatkozás lesz. A műtét után három hét a rehabilitáció, és jó esetben utána még ugyanennyi idő, mire pályára léphet – azaz összesen hathetes pihenő vár rá.
Műteni kell Bosnjak Predragot
További híreink
The Gamers' Garage: Játék, amit komolyan kell venni 
Befogadta-e a sportvilág a videojátékokat? Kell-e edzenie egy e-sport-versenyzőnek? Van-e ebben karrierlehetőség? Halmos Mátéval, az eSport Szombathely Sportegyesület alapító elnökével ezekről is beszélgettünk ...
Már a BBC is a Szoboszlai-Puskás párhuzamot firtatja .jpg)
A magyar csillag bírja a ránehezedő nyomást a magyar játékos Constantin Eckner szerint.
Volt szövetségi kapitány: Csak a magyarok lehetnek képesek megállítani Németországot az Eb-n! 
Lothar Matthäus szerint a magyar válogatott a legerősebb ellenfél a csoportban.
"Ki tudja, mi lett volna a fiammal?" - Verrasztó Dávid telefonon hívta édesapját a tragédia után 
Borzalmas élményben volt része az úszónak, halálos balesettel végződött a kocsivétel.
Eb-sorsolás: Détári Lajos óva inti a magyar szurkolókat, ez kőkemény lesz 
Détári Lajos a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki csoportját értékelte.
Két bronz és egy kis keserűség - Jól szerepelt az Agrobio a vb-n 
70 ország, 1369 sportoló, közel 1700 nevezés - ez volt számokban a kick-box világbajnokság Portugáliában, ahol a szombathelyi Agrobio Classic Kick-Box és Box Club versenyzője, Csejtey Gábor is jól szerepelt, ...
Itt az újabb Forma-1-es botrány: egymásnak esett Hamilton és Alonso! 
A brit súlyos váddal illette a másik világbajnokot.
Magyar világbajnoki cím akrobatikus rock and rollban 
A Deli Alex, Bihari Luca páros aranyérmet szerzett akrobatikus rock and rollban a genfi világbajnokságon – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.
Szmolek Emánuel 2-szeres világbajnok 
Szmolek Emánuel világbajnok -84 kg kick-lightban - tudatta edzője szerkesztőségünkkel.
Futás közben halt meg a magyar atléta 
A magyar maratonfutó, Horányi Zsuzsa - aki a Kelet-Magyarország egykori kollégája volt - vasárnap, egy napkori futóversenyen, futás közben elhunyt.
A Haladás Vezetőségének közleménye 
A napokban az ugytudjuk.hu internetes oldalon - Farkas Balázs tollából - megjelent valótlanságokat is tartalmazó cikkre a Szombathelyi Haladás klub vezetősége az alábbiakban kíván reagálni.
A jövő évi Eb legfontosabb részletei a magyar válogatott szemüvegén keresztül 
Mennyibe fáj a jegy a magyar futballválogatott Eb-meccseire? Mikor és hol tudom megvenni?