Magyar negyedik hely a junior vízilabda-világbajnokságon

Frisss • 2013. augusztus 19., hétfő •
Horkai György csapatkapitány igazságosnak érzi a negyedik helyet. Sokat fejlődtek a magyar legények, de az alapképzésen még változtatni kell.

A magyar válogatott 13-10-re kikapott a szerbektől a bronzmérkőzésen, így negyedikként zárt Szombathelyen a junior férfi vízilabda-világbajnokságon.

- "Azt mondhatom: mi előreléptünk azzal, hogy bekerültünk a legjobb négy közé, viszont a másik három csapat jobb nálunk, egyértelműen előrébb tartanak. Sokat fejlődtünk, ez jó, ám alapvetően nem történt igazságtalanság azzal, hogy a szerbek, a horvátok és az olaszok előttünk végeztek"- nyilatkozta Horkai György a a Magyar Vízilabda Szövetségnek.

- "Egyrészt örülök, hogy sikerült a legjobb négy közé kerülni. Gyönyörűen fejlődött ez a csapat az elmúlt időszakban, mert nem véletlen, hogy a korábbi eseményeken rendre hatodik helyen végzett. Most már jóval előrébb járunk fizikálisan, játéktudásban, technikai tudásban. Ugyanakkor kicsit keserű is a szám íze, mert két ilyen mérkőzés van mögöttünk, mint az elődöntő és a bronzmeccs" - fogalmazott.

Hasonlóan értékelt Csapó Miklós is:

- "Úgy gondolom, a spanyol meccs elég sokat kivett belőlünk, legalábbis ezt mondhatom a magam nevében. Fáradtabb volt az egész csapat, ez látszódott a koncentrációnkon, ezáltal a helyzetkihasználásunkon – ez egyfajta láncreakció volt. Sajnálom, mert akartuk ezt a bronzérmet, nem sikerült, de ebből is sokat kell tanulni."

 

közösség

további frisss

lap tetejére