Korosztályos nemzetközi asztalitenisz-verseny novemberben Szombathelyen

MTI • 2013. augusztus 30., péntek •
November 6. és 10. között rendezik meg Szombathelyen az ifjúsági és serdülő Nemzetközi Asztalitenisz Bajnokságot.
Korosztályos nemzetközi asztalitenisz-verseny novemberben Szombathelyen

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a torna része az ifjúsági olimpiai kvalifikációnak is.
 
Lazáry Viktor, Szombathely sportért felelős alpolgármestere - miután a város kiemelkedő adottságairól és a sportrendezvények terén felhalmozott tapasztalatairól beszélt - azt mondta, nagy megtiszteltetés a település számára, hogy immár asztaliteniszben is otthont adhat egy nemzetközi versenynek.

   

Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnöke szerint a szervezet számára a legrangosabb utánpótlás-sorozat egyik állomásának megszervezése különösen nagy jelentőségű."Célunk egy nemzetközileg sikeres verseny megrendezése" - mondta az elnök, majd bejelentette, hogy a MOATSZ ugyancsak Szombathellyel közösen pályázva elnyerte a World Tour Challenge Seriesbe tartozó felnőtt nemzetközi bajnokság megrendezésének jogát is. "Remélem, hogy a verseny nyereséges lesz a szövetség számára, tekintettel arra, hogy az új elnökség új pénzügyi kultúrát hozott a sportágba" - tette hozzá Nátrán Roland.

A fővárosban tartott sajtótájékoztató végén a Magyar Asztalitenisz Szöve5tség és a Pannonsport Kft. képviselője együttműködési megállapodást írt alá.

közösség

további frisss

lap tetejére