Keller: Újra fel akarom építeni magam!

• 2021. január 12., kedd •
A balul sikerült lengyel kaland után erre a Falcoban meg is lesz minden esélye a szombathelyiek új igazolásának, akinek a személyében igazi nagy hal akadt Gráczer Györgyék horgára. A játékossal a klub honlapja készített egy rövid interjút.
Keller: Újra fel akarom építeni magam!

Nagyon mozgalmas időszakot tudhatsz magad mögött. Össze tudnád foglalni egy-két mondatban, hogy élted, éltétek meg az elmúlt hónapot, hónapokat?
Valóban az utóbbi hetekben felgyorsultak események. Sajnos Lengyelországban több kisebb sérülés is hátráltatott, nem tudtam igazán formába lendülni. A korlátozások miatt a mindennapok is monotonná váltak. Reggel edzés, majd ebéd azután újabb edzés majd vacsora és alvás. A páromnak még nehezebb volt ez az időszak, mert ő egyáltalán nem mozdulhatott ki. Nagyon egyedül éreztük magunkat, nem voltunk jó passzban és ehhez még társult, hogy sajnos nekem sem ment úgy a játék, ahogy azt szerettem volna. Karácsony után fogalmazódott meg bennem a váltás gondolata és le is ültem az edzőnkkel megbeszélni a helyzetről. Ő elfogadta a döntésem, egy kikötése volt, hogy addig maradjak, amíg nem találják meg a helyettesemet. Természetesen ennek eleget is tettem és végül múlt hét csütörtökön bontottuk fel a szerződésemet. Szombaton pedig már útra is keltünk. Először hazautaztunk Székesfehérvárra, majd onnan Szombathelyre. Jött velem a macskánk is, akit mindehova viszek magammal, kedvesem pedig majd később csatlakozik hozzám.

Rengeteg csapat érdeklődött irántad. Miért pont a Falcora esett a választásod?
Igen, a szerződésbontás után egyből több magyar csapat is megkeresett, hogy üljünk le és tárgyaljunk. Mindenképpen egy olyan csapatba szerettem volna igazolni, ahol esély van a bajnoki címre és komoly szakmai munka folyik. Fontos szempont volt még, hogy olyan közegbe kerüljek, ahol újra fel tudom építeni magam. A Falco mindkettő szempontnak megfelelt, hisz Beni, Zozó és Szili személyében egy, a válogatottból már ismert arcok mellé kerültem. Csábító a BCL szereplés is, még akkor is, ha idén lehet, hogy csak egy találkozó jut nekem.

Milyen elvárásaid vannak magaddal és a csapattal szemben ebben a szezonban?
Számomra a legfontosabb, hogy újra önbizalmat gyűjtsek, és hasznos tagja legyek a Falconak. 100 százalékos fizikai állapotban érkeztem Szombathelyre és nagyon várom már az első közös edzést. Volt szerencsém megnézni egy-két magyar bajnoki mérkőzést és az eredményeket állandóan nyomon követtem, így van egy kis rálátásom az erőviszonyokra. A Falco évről-évre bizonyítja, hogy a legjobbak között van, a lehető legtöbb mérkőzést meg akarom nyerni a bajnokság során. Még talán jól is jön, hogy eddig ők játszották a legkevesebb mérkőzést, így még több lehetőségem lesz segíteni a csapatot. A BCL-ben az utolsó mérkőzés fog dönteni, hogy tovább léphetünk-e a TOP 16 csapat közé, ami önmagában nagy eredmény. Óriási dolog lenne, ha tudnánk menni még egy kört, mert ez sokat jelentene a Falconak és a magyar kosárlabdának egyaránt. Nagyon motiváltan várom ezt az időszakot és remélem sikeres szezonunk lesz.


fotó: Nemzeti Sport

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére