A hagyományoknak megfelelően nyáron tartották volna az idei Vasi Vasembert is, azonban a járványhelyzet miatt el kellett tolni a rendezvényt. Az új időpontnak szeptember 12-t jelölték meg, noha a jelenlegi helyzet sem jobb a nyárinál, sőt rosszabb. Ennek ellenére több mint 400-an állnak rajthoz szombaton a Csónakázótó partján.
Kapolcsi Imre ezúttal is ott lesz a résztvevők között, nélküle talán meg sem rendeznék az eseményt, amely 1984-ben indult útjára, úgy is lehet mondani, a hazai triatlon előfutáraként, hiszen a sportági hazai szakszövetség csak ezt követően alakult meg.
- Nem igazán tudtuk miről szól ez az egész, de már az első versenyen több mint 300-an indultak el. Még ma is megdobban a szívem és elérzékenyülök, ha erről kell beszélni. 37-szer álltam rajthoz, ebbe beletartoznak azok az évek is, amikor Szombathelyen nem tartották meg a rendezvényt, én a barátaimmal akkor is teljesítettem a távokat. Ez egy szerelem, ebből csak annyit lehet kihozni amennyit beletettél - fogalmazott a sajtótájékoztatón a veterán triatlonista.
A szervezők képviseletében Hertelendy Zsolt elmondta, hogy várhatóan külföldi indulója is lesz a versenynek. Az eseményen a Vasivíz biztosítja a mosakodási és fertőtlenítési lehetőségeket. 250 fős rendező gárda biztosítja majd a megmérettetés zavartalan lebonyolítását.
A rajt 3 hullámban történik, 11:00-kor indulnak a felnőtt férfiak és férfi váltók, 11:15-kor senior férfiak, 11:30-kor pedig a nők és a női vegyes váltók.
A triatlonverseny ideje alatt szombaton forgalomkorlátozásra kell számítani a megyeszékhelyen és a környező településeken. Lezárják reggel 6-tól délután 16 óráig a Bartók Béla körútnak az Árpád utca és Fürdő utca közötti szakaszát. A rendőrség munkatársai a Kenderesi utca és a Jégpince út felé terelik a forgalmat. 11 és 15 óra között csak egyirányban haladhat a forgalom a Kenderesi utcában, a Bartók Béla körút felől a Liget utca irányába.
Rendőri irányítás mellett halad a forgalom a versenyzők áthaladásának idejére:
- Pornóapátiban a 8713-as és a 8714-es számú utak kereszteződésénél;
- a 8714-es számú út toronyi leágazójánál;
- a 8901-es számú úton a séi körforgalomnál;
- Szombathelyen a Muskátli utca és a Dolgozók útja közötti körforgalmi csomópontnál;
- Szombathelyen a Dolgozók útja és a Liget utca kereszteződésénél;
- Szombathelyen a Liget utca és a Kenderesi utca kereszteződésénél.
A lezárással érintett területeken csak az autóbuszok, valamint a Mentőszolgálat, a Katasztrófavédelem és a Rendőrség járművei számára engedélyezett a közlekedés.
fotó: vasivasember.hu
Hétvégén pótolják az idei Vasi Vasembert
További híreink
Európa-bajnokunk hordágyon fejezte be az új versenysorozatot 
Milánóban ezen a hétvégén ért véget a rövidpályás gyorskorcsolyázók első World Tour-sorozata. Európa-bajnokunk, Jászapáti Petra két távon is B döntőt futhatott, 500 méteren viszont nem tudta befejezni ...
Na, ez a világbotrány: alkoholmentes lesz a foci-vb! 
Nem lehet majd sört fogyasztani a lelátókon a 2034-es szaúdi világbajnokságon.
A Haladás Sportkomplexum üzemeltetése: Mi indokolja a bérleti díjak felszámítását? 
A Haladás Sportkomplexumot üzemeltető cég közleményét változtatás nélkül közöljük!
Imane Helif háborút hirdetett, keményen reagált, miután kitiltották a vb-ről 
Tovább bonyolódik Imane Helif botránya. A vitatott nemiségű bokszoló a párizsi olimpián többek között Hámori Lucán is túljutva szerzett aranyérmet, ám a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) továbbra sem ...
Donald Trump gondoskodott róla, történelmi lett a Super Bowl + videó 
A Philadelphia Eagles simán nyerte meg a zsinórban harmadik Super Bowl-győzelmére hajtó Kansas City Chiefs elleni az NFL nagydöntőjét. Már az első félidő végén 24-0-ra vezetett a Philadelphia Eagles,
A birkózó Ligeti Dániel is csatlakozott a KIMBA edzői stábjához

A többszörös Európa-bajnoki érmes Ligeti Dániel visszavonulása után csatlakozott a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szabadfogású edzői stábjához.
Irány a Wembley! Szoboszlai-góllal jutott kupadöntőbe a Liverpool 
A Tottenhamet fogadták a Vörösök az Anfielden. Mutatjuk, hogyan dolgozták le idegenben összeszedett hátrányukat Szoboszlaiék a magyar középpályás hathatós közreműködésével.
Valaha volt legnagyobb dobására készül a magyar jégkorong 
Hangzatos klisé, de valóban történelmi lehetőség előtt áll a magyar női jégkorong-válogatott. A csapatnak a csütörtöktől vasárnapig a németországi Bremerhavenben esedékes olimpiai selejtezőtornán
Nemzetek Ligája - Február 17-én indul a jegyértékesítés a törökök elleni hazai találkozóra 
Február 17-én 10 órától lehet jegyet vásárolni a magyar labdarúgó-válogatott márciusi, Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozójának hazai mérkőzésére.
Ott kezdődik az idei Tour de Hongrie, ahol száz évvel ezelőtt 
Rajt a Gellért téren, hegyi befutó a Kékesen, finálé az esztergomi bazilika előtt – a 46. Magyar Körverseny útvonalát február 4-én egy ünnepélyes gála kereteiben mutatták be a Budapest Music Centerben. ...
Trump megtiltja a transznemű sportolók részvételét a lányok és nők sportversenyein 
Várhatóan szerdán írja alá Donald Trump amerikai elnök azt az elnöki rendeletet, amellyel megtiltaná a transznemű sportolók részvételét a lányok és nők sportversenyein. A transznemű sportolókról szóló ...
Tragikus hirtelenséggel meghalt a húszéves magyar kézilabdázó 
A magyar élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokságban szereplő Gyöngyös hivatalos oldalán számolt be arról, hogy a csapat fiatal kapusa, Pánczél Kevin tragikus autóbalesetben életét vesztette hétfő délelőtt. ...