Hajszál híján múlott

SD • 2020. szeptember 05., szombat •
Hiába vezetett a mérkőzés nagy részében az SZKKA, végül egy góllal kikapott a szombathelyi női élvonalbeli kézilabda csapat a bajnoki nyitányon.
Hajszál híján múlott

Nagy elánnal kezdett a szombathelyi alakulat a Dunaújváros elleni nézők nélküli első bajnoki találkozón. Az SZKKA végig vendéglátója előtt járt egészen a 17. percig, ekkor vette át először a vezetést a DKKA. Az első félóra végére 12:15-öt mutatott az eredményjelző.
Szünet után addigi 3 gólos előnyére még kettőt pakolt az SZKKA, 12:17-nél kezdett eszmélni az Újváros. Az 50. percig futott az eredmény után a házigazda, aztán összejött a DKKA-nak az egyenlítés, majd vérszemet kapva a vezetést is átvették, amit nem engedtek ki a kezükből. Végül 24:23-ra nyerte a meccset a Dunaújváros. Érthető módon a szombathelyiek nehezen viselték a szoros mérkőzésen elszenvedett vereséget, hiszen a találkozó jelentős részében folyamatosan az SZKKA diktálta a találkozó ritmusát.

Dunaújvárosi KKA - Szombathelyi KKA 24-23 (12-15)

K&H Női Liga, 1. forduló

Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcentrum, zártkapus mérkőzés, Jv: Hantos, Rózsahegyi

SZKKA: Tomasevics - Wald 5, Mayer 1, Bandelier 3, Gorilszka 8, Agbaba 2, Orbán 1, Pődör R. 1, Virág, Horváth P. 2, Pődör B., Csapó (kapus)

közösség

további frisss

lap tetejére