Csaknem ötezer néző előtt, a labdarúgó NB I 2. fordulójában a Haladás 2–2-es döntetlent játszott hazai pályán a több állandó játékosát nélkülöző Újpesttel vasárnap. A hajrában mindkét együttes belőhette volna a győztes gólt, de végül egyiknek sem sikerült. A vendégek alapemberei közül többen is a kispadon kezdtek a Haladás ellen, hiszen a lilák csütörtökön még Európa-liga-selejtezőt játszottak a Sevilla otthonában. Michal Hipp pedig a kezdő tizenegybe állította a szombathelyi szurkolók korábbi kedvencét, a Vasastól a héten átigazolt Gaál Bálintot, hiszen Priskin Tamás eltiltás alatt van. A Haladás védelmében a játékosok nincsenek még teljes összhangban, ez pedig a kapott gólok számában is megnyilvánult.
Gaál Bálint máris pályára lépett - volt haszna
További híreink
Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát 
A riói olimpián bronzérmes Kenderesi Tamás továbbra sem hagyja annyiban, hogy doppingvétség miatt négy évre eltiltották, még hazugságvizsgálatot is vállalna annak érdekében, hogy bebizonyítsa igazát.
Halász Bence: úgy tűnik, jó az átalakított edzésmunka, amivel készülünk 
Halász Bence kalapácsvető szerint a téli dobó Európa-kupa vasárnapi megnyerése jó visszaigazolása annak, hogy az átalakított edzésprogram, ami alapján a mostani szezonra készül, megfelelő.
Törték-zúzták az autókat Melbourne-ben: brit versenyző nyerte a kaotikus F1-es idénynyitót (VIDEÓ) 
A hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton pályafutása első ferraris versenyén csak a tizedik lett Ausztráliában.
Takács Boglárka hetedik helyen végzett a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon 
Takács Boglárka 7.12 másodperces eredménnyel a hetedik helyen végzett női 60 méteren vasárnap az apeldoorni fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság zárónapján.
„Nem sok olyan sportolónk volt, akinek az egész világ szurkol” – bemutatták Hámori Lucát 
Klubot váltott az olimpiai ötödik helyezett ökölvívó.
Hatalmas csapás: biztosan nem lehet ott a világbajnokságon a magyar válogatott legjobbja 
Az utolsó pillanatban megsérülő Európa-bajnok klasszisunk, Jászapáti Petra nem ússza meg a műtétet, így kénytelen kihagyni az év fő eseményét, a rövid pályás gyorskorcsolyázók jövő héten rajtoló pekingi ...
Marco Rossi hamarosan keretet hirdet, és ezeket a nagy döntéseket hozhatja meg 
Marco Rossi hétfőn kihirdeti a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretét a Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozóra. Szoboszlai Dominik bombaformában érkezhet haza Liverpoolból, de más
Nagyot fújhatnak: Orbán Viktor közbelépett, megmenekül a Haladás VSE 
A miniszterelnök segítő jobbot nyújtott a szombathelyieknek.
Drámai végjáték Tatabányán: hétméteresek után kupagyőztes a Ferencváros! (VIDEÓ) 
Fantasztikus utolsó percek után védte meg címét a fővárosi együttes, amely összesen egyszer, 1–0-nál vezetett a fináléban.
A horgászat még sosem volt ilyen egyszerű 
Gyakran érkeznek hírek a különböző horgászversenyekről, óriási fogásokról. Sőt, azok, akik érdeklődnek a téma iránt, a legismertebb horgászok nevével és eredményeivel is tisztában vannak. Jó hír azonban ...
Európa-bajnokunk hordágyon fejezte be az új versenysorozatot 
Milánóban ezen a hétvégén ért véget a rövidpályás gyorskorcsolyázók első World Tour-sorozata. Európa-bajnokunk, Jászapáti Petra két távon is B döntőt futhatott, 500 méteren viszont nem tudta befejezni ...
Na, ez a világbotrány: alkoholmentes lesz a foci-vb! 
Nem lehet majd sört fogyasztani a lelátókon a 2034-es szaúdi világbajnokságon.